KTE: szó sincs kiárusításról, Török László is maradhat

Vágólapra másolva!
2012.06.07. 08:46
A Kecskemét labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Török László már az NB I utolsó fordulója, a Siófok elleni meccs után úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy lezárult egy időszak, amelyre szerződött, de a folytatásról még nem döntött. Ezek után nem lenne meglepő ha a következő idénytől nem ő irányítaná az első csapatot, ám Rózsa Pál tulajdonos még nem tárgyal az esetleges utódokkal, mert elképzelhetőnek tartja, hogy továbbra is a Török László, Szabó István kettős marad a csapat élén.

„Azt hiszem, senki sem gondolta, hogy a Kecskemét ötödik lesz a bajnokságban. Jelentős feladatot hajtottunk végre itt, az utolsó fordulóban is, összességében nagy sikernek értékelem a szezonunkat. Szeretném mindenkinek megköszönni a munkáját, aki a klubnál dolgozik, a tulajdonostól egészen a portásig. Lezárult egy időszak, amit vállaltam, teljesítettem. Nem búcsúbeszéd ez, és az sem titok, hogy rajtam múlik a folytatás. Vállaltam egy időszakot, ez most lezárult, ezzel nem is szeretnék ezen a napon tovább foglalkozni” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Török László, a KTE szakmai igazgatója az utolsó fordulót, a Siófok legyőzését követően.

Rózsa Pál klubtulajdonos a ennek ellenére nem zárja ki a folytatás lehetőségét.

„Mindig örülök az érdeklődésnek, ugyanis így lehetőségem van elmondani a valóságot, és a KTE szurkolóinak nem kell jól értesültnek tűnő hírportálok rémhíreire támaszkodniuk – kezdte a beszélgetést Rózsa Pál. – Ha jól sejtem, elsősorban az érdekli, ki lesz csapatunk vezetőedzője. Erről egyelőre csak azt mondhatom, két-három napon belül lezárjuk ezt a kérdést… Egyébként nem zárható ki, hogy az előző időszak folytatódik, vagyis a Török László, Szabó István páros viszi tovább a munkát, hiszen ők ketten tavasszal már bizonyítottak, és kötődnek is a klubhoz.”

A sportvezető ugyanakkor azt is elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy nem volt maximálisan elégedett a szezonnal, mert a negyedik helyet elérhetőnek érezte, viszont cáfolta azokat a pletykákat, miszerint több szóba jöhető edzőjelölttel, így Sisa Tiborral és Benczés Miklóssal is tárgyalt volna.

A sportvezető a játékoskerettel kapcsolatos találgatásokról is beszélt. Elmondta, egyelőre csak a lejárt szerződésű Alekszandar Alempijevics, illetve a Videotonhoz visszatérő Lencse László távozása tűnik biztosnak. Előbbi a Fradival tárgyal, utóbbit azonban a jövőben is szívesen látnák. Rajtuk kívül Balogh Bélával, Vladan Csukiccsal, Bori Gáborral és Tököli Attilával még egyeztetni fognak a szerződéshosszabbításról, illetve a folytatásról.

AZ EMLÍTETT FUTBALLISTÁKRÓL ÉS TOVÁBBI JÁTÉKOSOK SORSÁRÓL IS BESZÉL RÓZSA PÁL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 13:32
Ezek is érdekelhetik