DVSC: Debrecenben rendezik a Videoton elleni Szuperkupa-meccset

2012.06.07. 11:58
A bajnok és kupagyőztes DVSC-Teva hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Debrecenben rendezik a Videoton elleni Szuperkupa-mérkőzést, amelynek időpontját július 21-ére jelölték ki, ám ez a dátum valószínűleg változni fog.

Csakúgy, mint két éve, amikor szintén mindkét sorozatban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is élen végzett a Debrecen, most is a bajnoki ezüstérmessel, vagyis a Videotonnal játszik majd a DVSC-Teva.

Hazánkban 1992-től rendeznek Szuperkupa-találkozót – mindig az új idény első meccsét jelenti –, amelyen a bajnok játszik a kupagyőztessel. A magyar futball történelmében többször is előfordult, hogy a két sorozatot ugyanaz az együttes nyerte meg, ilyenkor mérkőzés nélkül ahhoz a csapathoz került automatikusan a Szuperkupa serlege.

Két évvel ezelőtt azonban módosított a szabályzaton az MLSZ, mivel a Szuperkupa közvetítésére szerződést kötött a Sport TV-vel. Ekkor találták ki, hogy ha a bajnokságot és a Magyar Kupátugyanaz a csapat nyeri meg, akkor az NB I ezüstérmesével kell összecsapni a Szuperkupáért. 2010-ben éppen ez a helyzet állt elő, a három sorozatban is győztes Loki a bajnokságban második Videotonnal küzdött meg a Szuperkupában (1-0-ra nyertek a hajdúságiak). A történelem ismétli önmagát, mivel ezúttal is ugyanez lesz a „forgatókönyv” – olvasható a dvsc.hu-n.

A DVSC-Teva tehát a bajnoki ezüstérmes Videotonnal találkozik, a tervek szerint a mérkőzést Debrecenben rendezik meg. A találkozó lejátszására a versenybizottság július 21-ét jelölte ki, ám a debreceni klub honlapja szerint ez az időpont egyik csapatnak sem jó, így feltehetően másik napon rendezik majd a meccset.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
5 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17