KTE: Balogh Béla mindent megtesz, hogy ismét válogatott lehessen

Vágólapra másolva!
2012.01.10. 17:55
Balogh Béla, a Kecskemét NB I-es labdarúgócsapatának védője szerint a csapat gördülékenyen tud együtt dolgozni a Tomiszlav Szivicset váltó szakvezetővel, Szabó Istvánnal, és elárulta: öt év után ismét szeretne válogatott lenni.

„Gyakorlatilag semmilyen meglepetés nem ért minket, hiszen Szabó Istvánnal korábban is együtt dolgoztunk. Jó a hangulat és egyelőre még nagyon a munka elején járunk” – idézi a felkészüléssel kapcsolatban Balogh Béla csapatkapitányt a kecskemetite.hu.

A 27 éves, kilencszeres válogatott védő azt is elmondta, nem tett le arról, hogy ismét pályára lépjen a nemzeti csapatban.

„Természetesen nincs olyan játékos, aki ne akarna válogatott lenni, én is nagyon boldog lennék, ha újra számítanának rám. A magam részéről mindent megteszek érte, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég" – fogalmazott Balogh.

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik