Egervári nem érti, Elek miért nem játszik többet a Vidiben

Vágólapra másolva!
2012.01.03. 10:12
null
Elek Ákost (balra) hírbe hozták az Újpesttel is, de ő a Videotonban szeretne bizonyítani <br />(Fotó: Németh Ferenc, archív)
Felemás évet tudhat maga mögött Elek Ákos. A huszonhárom esztendős labdarúgó az egyik alapembere volt a Videoton bajnoki címet nyerő csapatának, ráadásul Egervári Sándor szövetségi kapitány bizalmát is töretlenül élvezte a nemzeti együttesnél. Az őszi idénye – legalábbis klubszinten – már kevésbé sikerült jól, ám nem akar a szavakkal dobálózni, a futballjával szeretne bizonyítani.


A Videotonnál átlagosan 46 percet játszott ősszel az NB I-ben Elek Ákos, ezzel szemben a válogatottban 2011-ben 73 percet. Vagyis Egervári Sándor bizalma töretlen volt a középpályás iránt, tavaly egyedül a Hollandia elleni idegenbeli Eb-selejtezőn nem küldte pályára – a középpályás sárga lapjai miatt. Kell-e mondani, a szövetségi kapitány azt szeretné, ha a futballista a klubjában is többször jutna szóhoz.

„Abban bízom, hogy a válogatott gerincét adó labdarúgók hétről hétre rendszeresen szerepelnek a klubcsapataikban – mondta Egervári Sándor. – Szurkolok nekik, hogy ez a lehetőség megtalálja őket, akár a mostani együttesükben, akár egy átigazolás révén. Azért nem tagadom, nagyon meglep, hogy Elek Ákos ősszel csak három bajnoki meccset játszott végig. Az ő képességeivel megkérdőjelezhetetlen helyének kellene lenni a Videotonban... Ennek az alulfoglalkoztatottságnak is része volt abban, hogy bár rendre jól futballozott a válogatottban, nem tudott a valós tudása szerint teljesíteni.”

Elek Ákost meglepte, hogy kevesebb lehetőséget kap a Videotonban, ennek ellenére esze ágában sincs kérdőre vonni a gárda trénerét, Paulo Sousát.

„Kár tagadni, ettől azért többet reméltem. Talán nem túlzok, ha kijelentem, húzóembere voltam a bajnok Videotonnak, még szép, hogy abban bíztam, ez a szerepem ősszel is megmarad. Ugyanakkor egy labdarúgónak nem az a dolga, hogy kérdéseket tegyen fel az edzőjének. Nyilván neki is megvannak a saját elképzelései, éppúgy azt akarja, hogy a csapat sikeres legyen, ahogy a futballista is. Eleinte nehezen tudtam kezelni a helyzetet, egy idő után azonban azt mondtam magamban, edzenem kell a legjobb tudásom szerint, nem tehetem meg, hogy elhagyom magam. Ha kimaradok a kezdő tizenegyből, az jelzés: még többet kell dolgoznom, olyan szintre kell felhoznom magam, amely után megkérdőjelezhetetlen a helyem a csapatban" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a középpályás.

Elek azt is elmondta, nem tud róla, hogy a vele hírbe hozott Újpest valóban érdeklődik-e iránta, de megtisztelőnek tartja, ha más magyar csapatnál is szóba kerül a neve. Ugyanakkor jelenleg csak a Videotonra összpontosít, Székesfehérváron szeretne bizonyítani.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGYAN ÉRTÉKELI ELEK ÁKOS A 2011-ES ESZTENDŐT, AKKOR KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35
Ezek is érdekelhetik