DVSC: még sohasem kezdte ilyen jól az NB I-es szezont a Loki

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 10:23
Címkék
Ha a gólkülönbséget ebben az esetben is rangsoroló tényezőnek tekintjük, akkor kijelenthető: a Debrecen még sohasem kezdte ilyen jól az NB I-es labdarúgó-bajnokságot – ez derül ki a Loki hivatalos honlapjának statisztikájából.

A Loki szinte lemásolta az 1993–1994-es produkcióját – olvasható a dvsc.hu-n. Nyolc forduló után akkor is hét győzelem és egy döntetlen állt a DVSC neve mellett, az újonc Loki gólkülönbsége akkor 17–8 volt, a mostani csapaté viszont jobb (16–5). Érdekesség, hogy 1993 őszén Siófokon szakadt meg a veretlenségi sorozat a kilencedik fordulóban – mint ismert, most a győzelmi sorozatnak lett vége a Balaton partján.

A Loki jelenlegi vezetőedzője, Kondás Elemér és másodedzője, Sándor Tamás egyaránt tagja volt az akkori DVSC-nek, Kondás két, Sándor nyolc góllal vette ki a részét a debreceniek akkori, nyolc meccsből álló menetelésének. Más kérdés, hogy a folytatásban már nem szerepelt ilyen kiválóan a csapat (zsinórban három vereség következett, a Pécs elleni 1–2-nél a jelenleg is a debrecenieknél futballozó Dombi Tibor szerezte a DVSC gólját), a bajnokság végén csak a 7. helyen végzett a Loki – ilyen kezdés után a szurkolók aligha lennének elégedettek ezzel a pozícióval.

Nyolc forduló után ez a negyedik alkalom, hogy a Loki veretlenül áll a bajnokságban. A már említetten kívül 2008–2009-ben öt győzelem és három döntetlen után véget ért a széria, míg 2005-ben nem kevesebb, mint 15 veretlen bajnokival (kilenc siker és hat iksz) indított a DVSC.

A közölt statisztika alapján a győzelmi klubrekord tíz mérkőzést számlál (2006), a veretlenségi csúcs 18-at (2008).

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
18 órája

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
20 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:29

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

DVSC: venezuelai válogatott védő érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 09:40
Ezek is érdekelhetik