Kaposvár: Milan Perics valószínűleg mégsem igazol Spanyolországba

2011.08.16. 07:09
A Kaposvár szerb támadója, Milan Perics hiába győzte meg a spanyol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Gimnástic Tarragona vezetőit, nagy valószínűséggel marad a magyar klubnál.

Mint ismert, a 25 éves csatár augusztus elején próbajátékon vett részt a spanyol együttesnél, amelynek vezetői a helyszínen tekintették meg a Rákóczi Újpest ellen, hétvégi bajnokiját (2–2), de úgy tűnik, Perics duplája is kevés volt a spanyol szerződéshez.

„Egyelőre valóban úgy tűnik, a vasárnapi, Újpest elleni összecsapáson két gólt is jegyző légiós nem igazol a spanyol csapathoz – fogalmazott Illés János, a Kaposvári Rákóczi ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak. – A Tarragona vezetőedzője és technikai igazgatója is a helyszínen tekintette meg a lila-fehérek elleni meccsünket, elégedettek is voltak a látottakkal, de nem tudtunk velük megállapodni. Az első verzió arról szólt, végleg megvásárolják huszonöt esztendős labdarúgónkat, de ezt nem szerették volna, ezért életbe lépett a második verzió, a kölcsönadás. Nos, összeget nem szeretnék mondani, de amit a spanyolok ajánlottak, annál sokkalta értékesebb játékosnak tartjuk Milan Pericset... Még kapcsolatban vagyunk a tarragonai vezetőkkel, de jelen pillanatban elenyésző az esélye annak, hogy a támadó Spanyolországba igazoljon."

Milan Pericsnek azonban nem kell csüggednie, hiszen Illés János elmondta, számos klub érdeklődését felkeltette a még két esztendeig érvényes szerződéssel bíró szerb. Ha a góllövőlistát öt találattal vezető légiós továbbra is ilyen ütemben termeli a gólokat, akkor már nem sokáig lesz a Kaposvár játékosa.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
15 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35
Ezek is érdekelhetik