Vasas: Farkassal és Simekkel tárgyal a klub, Sütő László már aláírt

2011.07.20. 08:26
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas tárgyal két, szabadon igazolható középpályással: a Videotontól távozó Farkas Balázzsal és az Újpestet elhagyó Simek Péterrel.

„Folynak a tárgyalások a két, szabadon igazolható középpályás ügyében" – mondta Erdős László, a Vasas klubigazgatója a Nemzeti Sportnak.

Sütő László viszont már biztosan a Vasasnál folytatja, a középső védő aláírta egy plusz egy évre szóló szerződését. Az MTK Budapesttől érkező hátvéd az első évet kölcsönben tölti, majd a piros-kékeknek elővételi joguk lesz a játékosra.

Lubos Ilizi és Jusuf Dajic próbajátékon szerepel a klubnál. A szlovák Lubos Ilizit néhány hete már tesztelték, szerződtették is volna, de a kapus irreális igényekkel állt elő – lehet, mára változtatott az igényein...

Ahogy beszámoltunk róla, tegnap a Maccabi Netanya ellen pályára lépett Jusuf Dajic is. A bosnyák támadó 2006 és 2008 között a Videotonban futballozott, legutóbb a kínai Sanghaj East Asiában profiskodott.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58