Felkészülés: kétszer vezetett, de újra döntetlent játszott a Loki

2011.07.09. 20:52
Címkék
A Debreceni VSC labdarúgócsapatának második szombati felkészülési mérkőzése is döntetlennel ért véget: a szlovák élvonalbeli MFK Kosice elleni meccs 2–2-vel ért véget – tudósít a Loki hivatalos honlapja.

A kezdeti kiegyenlített játék után enyhe mezőnyfölénybe kerültek a vendégek – olvasható a dvsc.hu-n –, ennek ellenére a Loki vonulhatott vezetéssel pihenőre. Az első félidő hajrájában Illés Gyula a lécre lőtt egy tizenegyest, de a visszapattanót besodorta a hálóba.

A második félidőt jobban kezdte a Loki, többet birtokolta a labdát ellenfelénél, ám a kassaiak büntetőből kiegyenlítettek. A csereként beálló Dombi Tibor visszaszerezte a vezetést, miután jobbról a hálóba ívelt, ám ez az előny sem tartott ki a végéig.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 86. percben Ferenczi János megsérült, és a hátralévő időt emberhátrányban játszotta végig a Loki.

Kora délután a debreceniek a szerb Zlatibor Vodával mérkőztek meg, az e csata is döntetlennel ért véget.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–MFK KOSICE (szlovákiai) 2–2 (1–0)
Debrecen, DEAC-pálya. V: Török
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté, Fodor, Illés Gy. – Alisic (Lucas, 55.), Ramos (Dombi, 65.), Spitzmüller, Yannick (Ferenczi J., 55.) – Zahovaiko (Salami, 65.), Nikolic (Szilágyi, 65.)
G: Illés Gy. (41.), Dombi (82.), ill. Skutka (11-esből, 70.), Viazanko (89.)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

Lengyel bajnok, bolgár kupagyőztes kapust igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 12:01
Ezek is érdekelhetik