DVTK: Benczés szerint a Tatran Presov örülhet a tegnapi döntetlennek

2011.07.10. 08:38
A labdarúgó NB I-be feljutott Diósgyőr tegnap 3–3-as döntetlent játszott a Tatran Presov ellen, és Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, győzelmet érdemelt volna csapata.

„Szlovák első osztályú csapat ellen játszottunk, a játék képe alapján hízelgő rájuk nézve a három hármas végeredmény. Rengeteg veszélyes támadást vezettünk, sok gólhelyzetet alakítottunk ki, amelyből Lippai Ákos kettőt, l'Imam Seydi egyet értékesített, de ne feledjük el azt sem, hogy George Menougong és Francisco Gallardo is lőtt kapufát. Örömteli, hogy nagyon sok minden visszaköszönt abból, amit az edzéseken gyakoroltunk" – mondta Benczés Miklós a dvtk.eu-nak.dvtk.eu-nak.

„Azonban nem felhőtlen a boldogság, hiszen Szavo Rakovics megsérült, és előre láthatóan hosszú ideig nem számíthatunk rá, így Vicente Arzéval együtt már két hiányzónk van. A mai mérkőzés egyik célja az volt, hogy lássam mire képesek a tartalékok, ki az, aki akár a jövő héten mérkőzés közben beszállva hozzá tud tenni a játékhoz. Megmondom őszintén, nem lettem okosabb" – fogalmazott a szakember.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
17 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58