Pápa: Andorka érkezhet, a Viditől jöttek próbajátékosok, Szabó és Bali távozhat

2011.06.16. 20:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Pápa is elkezdte a felkészülést a következő idényre: a Lombard klubigazgatója, Szemán György egy szurkolói honlapnak elmondta, Bárányos Zsolttal és Gyenisz Rebrikkel tárgyalnak a folytatásról, míg Szabó Zsolt és Bali Péter megfelelő ajánlat esetén távozhat. Andorka Péter a Pápánál folytathatja, míg a Videoton II-től próbajátékosok érkeztek a mai tréningre.

„A keretben még a nyári szünetben történtek változások, hiszen a lejárt szerződésű Venczel Balázsra és Rajnay Attilára a továbbiakban nem tartott igényt a vezetés. Bárányos Zsoltnak és Gyenisz Rebriknek szintén lejárt a szerződése, de velük még tárgyalásban vagyunk, az ő sorsuk hétfőn dől el. Szabó Zsoltot és Bali Pétert megfelelő ajánlat estén a klub elengedi. Vadims Zulevsnek a napokban lesz az esküvője, így ő csak a jövő héten kapcsolódik be a csapat munkájába" – mondta Szemán György klubigazgató az enfocim3.gportal.hu-nak.

A Nemzeti Sport információi szerint Bárányosnak egyébként hétfőig nem kell látogatnia az edzéseket, amíg a hosszabbításról tárgyal a klubbal.

A szurkolói honlap úgy tudja, Présinger Ádám mellett Andorka Péter is nagy valószínűséggel a Lombardnál folytatja, míg a Nyíregyházánál kölcsönben szereplő Germán Tamás visszatér.

A mai edzésen részt vett a Pécsről igazolt Lovrencsics Gergő, a nigériai Joseph Bala, Kaszás Kornél az NB III-as csapatból, valamint két próbajátékos a Videoton II-től: a belső védő Papucsek Barna és a védekező középpályás Rása Gergő, akiket már régóta figyel a szakmai stáb.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46