DVSC: Kondás pörgősebb edzéseket tartott Scasnynál, beindult a szekér - Bódi

2011.05.26. 16:54
A DVSC-TEVA labdarúgócsapatának hivatalos honlapján Bódi Ádám, az együttes 20 éves középpályása értékelte az elmúlt szezont.

„Tavaly nyáron a keret kicsit kicserélődött, hiszen válogatott játékosok távoztak, talán ez is az oka, hogy nem ment úgy a csapatnak ősszel. Herczeg András helyére Zdenek Scasny érkezett, aki nem ismert minket, folyamatosan kereste a megfelelő felállást, taktikát. Elég rosszul szerepeltünk, de amikor Kondás Elemér vette át a csapatot, feljavultunk. Pörgősebb edzéseket tartott, a mérkőzéseken is jobban teljesítettünk. Csak a vége nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, sajnos hazai pályán vereséget szenvedtünk a Haladástól” – kezdte szezonértékelését a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatában Bódi Ádám.

„Jól kezdtünk, a vezetést is megszereztük, de a második félidőben figyelmetlenségből kaptunk két gólt. Ezután is hajtottunk, megpróbáltuk megfordítani az állást – mondta a középpályás Haladás elleni, 2–1-es vereséggel kapcsolatban. – Az esélyünk megvolt rá, mert rengeteg helyzetet kidolgoztunk, nekem is volt egy távoli lövésem és egy fejesem, de Adamo és Salami előtt is adódott lehetőség. Be kellett volna lőni, és akkor megnyerjük a mérkőzést."

„Herczeg Andrásnál valóban folyamatosan játszottam, aztán Zdenek Scasny irányítása alatt kikerültem a csapatból. Valami miatt úgy érezte, nincs helyem még a keretben sem. Nem volt könnyű időszak. A Haladás elleni Ligakupa-meccs sorsfordítónak számított, hiszen jól játszottam, nagyon elégedett volt velem, amit le is nyilatkozott. A Győr elleni bajnokin már a kezdőcsapatba jelölt, és onnantól szinte alapember lettem, később Kondás Elemér is számított rám. Gólokat is rúgtam, öt találattal zártam, de remélem, a következő szezonban többet is tudok szerezni”– értékelte saját teljesítményét Bódi.

„Igyekszem majd pihenéssel tölteni, bár az idő valóban kevés lesz rá, mivel az U21-es válogatottal Toulonba utazom egy tornára. Tény rövidebb szünetem lesz, de nem bánom, mert megteszteltetés, hogy a korosztályos nemzeti csapat tagja lehetek" – mondta a 20 éves labdarúgó

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04