Elek Ákos neve Bölöni László noteszében

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 07:00
Hat pontra csökkent az éllovas Videoton előnye a labdarúgó NB I (csonka) 17. fordulója után, mivel a székesfehérváriak az Illovszky Stadionban 0–0-s döntetlent játszottak a szervezetten védekező és jól küzdő Vasassal. Komjáti András szerint az iksz igazságos, Mezey György a házigazdák hősies védekezését emelte ki, a mérkőzésre kilátogató lens-i edző, Bölöni László pedig ritmustalan futballt és viszonylag kevés szép, örömteli mozzanatot látott – utóbbiak közé tartozott Elek Ákos játéka, akinek neve bekerült az erdélyi tréner noteszébe.

„Nem tudom eldönteni, hogy nyertünk-e egy pontot a Videoton ellen, vagy veszítettünk kettőt. Ennél sokkal fontosabb, hogy felettébb erős csapat ellen játszottunk gól nélküli döntetlent, és az eredmény nemcsak lökést, hanem hitet és kellő önbizalmat is adhat csapatomnak a folytatáshoz" – értékelt a Nemzeti Sportnak Komjáti András, a Vasas vezetőedzője.

Bölöni László az Illovszky Stadion lelátójáról 
Elek Ákost „szúrta ki” (Fotó: Mirkó István)
Bölöni László az Illovszky Stadion lelátójáról Elek Ákost „szúrta ki” (Fotó: Mirkó István)

„Az emberhátrány ellenére felvettük a harcot az éllovassal, pedig majd' fél órát játszottunk tíz emberrel. Mindent összevetve azt kell mondanom, igazságos döntetlen született" – tette hozzá.

A Videoton részéről Mezey György az angyalföldiek szervezett és önfeláldozó védekezését emelte ki – a listavezető félórás emberelőnyét sem tudta gólra váltani.

„A Vasas nagyon fegyelmezetten, sőt hősiesen védekezett, mi pedig nem tudtunk érvényesülni. Való igaz, hogy sokan győzelmet vártak tőlünk, ám a hazaiak még emberhátrányban is jól küzdöttek. Remek idénynyitó volt, a pályára lépők nem kímélték egymást, a játék helyett a küzdőszellem érvényesült. Érdekes, de azt tapasztaltam, hogy a mostani forduló többi összecsapására is inkább a harcosság volt a jellemző, mintsem a szép játék. A rossz pálya, a hepehupás talaj nem kedvezett a technikás csapatoknak, ez nem mentség, hanem tény" – vélekedett.

A találkozót megtekintette a Budapesten élő édesanyját meglátogató Bölöni László, a francia élvonalbeli Lens trénere is. Az erdélyi szakember a mérkőzés egészét kritizálta, viszont volt, akit kiemelt.

„Nehéz szavakat találni, és nem könnyű a mérkőzés minősítése sem, hiszen lehangoló látvány fogadott az Illovszky Rudolf Stadionban. Bántás nélkül mondom, Európában ma már nehéz lenne ehhez hasonló elavult létesítményt találni. Omladozó stadion, gyenge minőségű pálya, miként is várható el a színvonalas futball. Sajnos lassú, monoton, ritmustalan futballt láttam, alig-alig akadt egy-egy gyors, váratlan megmozdulás. Persze tudom, a tavaszi első meccsüket játszották a csapatok, s nyilván ez is befolyásolta a színvonalat. Természetesen akadtak szép és örömteli dolgok is, ezek közé sorolom a válogatott Elek Ákos erőtől duzzadó, magabiztos futballját. Nem titkolom, a neve bekerült a noteszembe..." – nyilatkozta.

A Videoton–Vasas találkozóról kétoldalas összeállítást olvashatnak a hétfői Nemzeti Sport 2–3. oldalán!

AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/17,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik