Szolnok: öt próbajátékossal kezdte meg a felkészülést a sereghajtó

2011.01.05. 15:34
Öt próbajátékossal a soraiban kezdte meg felkészülését az NB I-ben sereghajtó Szolnoki MÁV FC – adta hírül a szoljon.hu.

A montenegrói középpályás, Jovan Szimovics, a szlovén hátvéd, Nejc Kolman, a szintén védőként bevethető Alekszander Trnics, valamint a kapus Branko Vujovics mellett a REAC engedélyével Dancs Roland is a Tiszaligetben készül.

A Szolnok decemberben egy „tisztogatási hullám” során 11 játékosától vált meg, így mindenképpen fel kell tölteni a keretet.

„Szeretném elérni, hogy január közepére kiderüljön, kikre számíthatok a bentmaradásért vívandó harcban – mondta a szoljon.hu-nak a gárda vezetőedzője, Simon Antal. – Az első két hétben minden bizonnyal nagy lesz a jövés-menés az öltözőben, tucatnyi próbajátékos közül kell megtalálnom azokat, akik valóban erősítést jelentenek számunkra. Bár az idegenlégiósok szerződtetése mindig lutri, de sajnos a magyar piacon kevés az olyan szabadon igazolható játékos, aki valóban meghatározó szintű teljesítményre képes. Márpedig mi senkit sem tudunk kivásárolni élő szerződéséből, maximum kölcsönbe vehetünk labdarúgót. Így négy-öt minőségi külföldi futballistára is szükségünk van.”

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58