DVSC: Erdélyi Miklós harmincévesen lett a Loki új kapusedzője

2011.01.04. 19:06
Folytatódnak a személycserék a DVSC-TEVA labdarúgócsapatánál: a klub hivatalos közleménye szerint a 30 éves Erdélyi Miklós lett az új kapusedző, elődje, Mező József az utánpótlásban dolgozik tovább.

A debreceni nevelésű Erdélyi a DVSC után az MTK, a Százhalombatta, a Kecskemét és a Hévíz labdarúgója volt, majd a Honvédot, a Pápát és a Nyíregyházát is megjárta, fél évig Angliában is védett, alacsonyabb osztályban.

 „Nagyon nagy megteszteltetés, hogy ilyen fiatalon felkértek erre a feladatra az ország legjobb csapatához. Debreceni vagyok, mindig is a klubhoz kötődtem, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt játékos, és most itt leszek felnőtt edző is. Úgy egyeztünk meg a vezetőkkel, hogy az NB II-es csapatnál játékban maradok, tehát időnként beállok a kapuba. Az új edzőkkel még nem tudtam beszélni, mert nem tartózkodnak Magyarországon, vasárnap találkozom velük először, de biztos vagyok benne, remekül együtt tudunk majd dolgozni" – mondta Erdélyi a dvsc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
3 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
5 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01