Simon Antal az új vezetőedző Szolnokon

Vágólapra másolva!
2010.10.18. 16:17
null
Simon Antal 2004 után irányíthatja ismét a szolnokiakat (Fotó: Czagány Balázs, archív)
A Szolnoki MÁV FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be: Simon Antal irányítja a továbbiakban vezetőedzőként az élvonal újoncát.

Simon 2004 tavaszától egy éven keresztül már volt a Szolnok edzője, hétfőig a Restart Ceglédi VSE szakvezetőjeként dolgozott.

A Szolnok október 4-én bontott szerződést közös megegyezéssel Vágó Attilával, ideiglenesen Tóth Dénes vezette az együttest. A Szolnok a 15. helyen áll az NB I-ben egy győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel – a csapat a legutóbbi négy fordulóban gólt sem szerzett, ötös vereségszériában van, egyetlen győzelmét még augusztus 14-én, a Paks ellen aratta.

Az élvonalban az első önálló kihívás Zalaegerszegen találta meg Simon Antalt, aki előbb a 2005–2006-os szezonban négy, majd a rákövetkező idényben 23 bajnokin ülhetett a zalai kispadon mint a csapat szakmai munkájának első számú irányítója. A rövid periódust veretlenül zárta – két-két győzelem és döntetlen –, utána azonban árnyaltabbá vált a kép. A 23 mérkőzésen szerzett 29 pont – 13 győzelem, 3 döntetlen és 7 vereség – végül edzőváltáshoz vezetett. 2007 április közepén a Csank János irányította Diósgyőr elleni Magyar Kupa-búcsú után távozott Zalaegerszegről, helyét Nagy Tamás foglalta el.  

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I-BEN A 2010–2011-ES IDÉNYBEN
Július 23. (egy héttel a bajnoki rajt előtt), Szombathelyi Haladás: Róth Antal, helyette Csertői Aurél
Szeptember 27., Kecskeméti TE-Ereco: Urbányi István, helyette Tomiszlav Szivics
Október 4., Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila, helyette Simon Attila
Október 6., Vasas: Giovanni Dellacasa, helyette Komjáti András
Október 16., Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél, helyette Aczél Zoltán

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik