Bp. Honvéd: Abass fogadkozik, hogy a budaörsieket is komolyan veszik

2010.09.21. 11:57
Az élvonalbeli bajnokságban jól rajtoló Bp. Honvéd labdarúgócsapatának szenegáli középpályása, Dieng Cheikh Abass a kispesti klub honlapján, a honvedfc.hu internetes oldalon úgy nyilatkozott: a Budaörs elleni szerdai Magyar Kupa-mérkőzésükre is úgy készülnek, mintha élvonalbeli ellenféllel találkoznának.

„Fontos meccs lesz a szerdai, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is szeretnénk jól szerepelni. Ezért ugyanúgy készülünk a Budaörs elleni találkozóra, mint egy élvonalbeli találkozóra. Minden összecsapás más, de mint mindegyiket, természetesen ezt is komolyan vesszük" – nyilatkozta Abass.

A Bp. Honvéd hét fellépésen tizenhárom pontot szerezve a harmadik helyen áll az élvonalban, míg a Budaörs a másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjában a 14., hat meccsen öt pontot gyűjtött.

A találkozóra a Magyar Kupa harmadik fordulójában kerül sor, az első osztályú együttesek – a nemzetközi kupákban indulók kivételével – most csatlakoznak a sorozathoz.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
18 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46