Az Újbuda a 79. percben szerzett vezetést az Újpest ellen, ám Huszty Dániel kiállítása miatt rövidesen emberhátrányba került, a vendégek pedig Dvorschák Gábor találatával rögtön egyenlítettek.
A hosszabbítás harmadik percében Potemkin Károly góljával ismét az Újbudánál volt az előny, Dvorschákot ráadásul a 98. percben kiállította a játékvezetőt. A vendégjátékos egy szöglet után a hálóba fejelte a labdát, de a játékvezető támaszkodás miatt nem adta meg a gólt, ezt követően a hátvéd meglökte a bírót, aki azonnal piros lapot mutatott fel. A folytatásban az Újbuda akarata érvényesült, és végül 5–1-gyel jutott tovább.
Egerben hiába vezetett 2–0-ra a Diósgyőr, a hevesiek a második játékrészben kiegyenlítettek, majd a hosszabbítás elején, a 93. percben szerzett Káposzta Péter-találattal a továbbjutást is kicsikarták.
A másodosztályú Ajka a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú bajnokság legutóbbi győztese a Győrszemere ellen vérzett el idegenben. Az MTK II megszenvedett Csákváron, csak tizenegyesekkel jutott tovább, akárcsak az újdonsült másodosztályú Veszprém a ZTE II vendégeként. A Honvéd II és a Vác játékosai is sok izzadtságcseppet töröltek le, midőn hosszabbításra kényszerültek a Gödöllő (4–2), illetve a Felsőpakony (4–1) ellen.
MAGYAR KUPA | 2. FORDULÓ |
| Püspökladány–DVSC-DEAC | 0–2 |
| Csepel–Dunaharaszti | 0–5 |
| Tisza Volán–Gyulai Termál | 3–2 |
| NTE 1866 MÁV–Pécsi MFC | 0–7 |
| Szegedi Vasutas–Békéscsabai Előre | 1–3 |
| Győrszemere–Ajka | 4–1 |
| Hódmezővásárhely–Makó | 0–1 |
| Tököl–Vecsés | 3–2 |
| Velence–BKV Előre | 2–6 |
| Cigánd–Nyíregyháza Spartacus | 0–3 |
| Érd–Cegléd | 0–1 |
| Komlói Bányász–Bonyhád | 1–2 |
| Szekszárd–Kozármisleny | 2–1 |
| Baktalórántháza–Bőcs | 0–3 |
| Öttevény–Enternet-FC Tatabánya | 1–2 |
| Újbuda–Újpest B | 5–1 – hosszabbítás után |
| Egri FC–DVTK | 3–2 – hosszabbítás után |
| ZTE II–Veszprém | 4–4 – 11-esekkel 4–5 |
| Csákvár–MTK Budapest II | 2–2 – 11-esekkel 5–6 |
| Harta–Baja | 2–4 |
| Törtel–Budaörs | 1–5 |
Verőce–Videoton-Puskás Akadémia
| 1–3 |
| Pásztó–Mezőkövesd-Zsóry | 0–6 |
| Ete SE–Győri ETO II | 0–5 |
| Tát–SZTK-Erima | 0–1 |
Novaj-Ostoros–Putnok VSE
| 0–3 |
Pétervására–Kazincbarcika
| 1–0
|
| Felsőtárkány–Tiszaújváros | 2–0 |
| Pálhalma–REAC | 0–3 |
| Úrkút–Soproni VSE | 1–4 |
| Let's do it Technoroll–Körmend | 3–0 |
| Angol Foci Suli Páterdomb–Kaposvölgye VSC | 0–5 |
| Mezőcsokonya–Kakasd | 0–2 |
| Karcag–Báránd | 2–3 |
| Tállya–Nagyecsed | 5–6 – hosszabbítás után |
| Tiszalúc–Tiszakanyár | 0–3 |
| Tiszabecs–Hajdúböszörmény | 4–3 |
| Balatonlelle–Hévíz | 2–1 |
| Gödöllő–Budapest Honvéd II | 2–4 – hosszabbítás után |
| Király SZE–Lipót SK | 2–3 – hosszabbítás után |
| Felsőpakony–Dunakanyar-Vác | 1–4 – hosszabbítás után |
| A győztesek továbbjutottak. | |