Kabát Péter a DVSC első nyári igazolása

2010.06.08. 16:08
null
Kabát ma írta alá a szerződését (Fotó: dvsc.hu)
A dvsc.hu tájékoztatása szerint a debreceni labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a legutóbbi szezonban az Újpestet erősítő Kabát Péter.

Kabát Péter Újpestről Debrecenbe igazolt. A bajnokcsapat mindenben megegyezett a támadóval, akivel kétéves szerződést kötött.

A tizenhatszoros válogatott, egyszeres magyar gólkirály csatár a DVSC-TEVA első erősítése az új szezonra.

„Nagyon örülök, hogy sikerült a bajnokcsapathoz igazolnom. Az a célom, hogy minél eredményesebben futballozhassak. Amikor lehetőséget kapok a bajnokságban és esetleg a Bajnokok Ligájában, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Tisztában vagyok vele, hogy a Loki-szurkolók részéről lesznek negatív hangok, hiszen Újpestről érkeztem, de felkészültem rá. Remélem, jó játékkal és sok góllal tudom segíteni a csapatot, és akkor a debreceni nézők is jobban elfogadnak" – mondta Kabát Péter a szerződés aláírása után.

„Kabát Péter hasznos labdarúgó, korábbi válogatott, és jelenleg is a bő keret tagja. Bízunk benne, hogy Debrecenben is megmutatja a kvalitását" – mondta Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója.

A támadó a Kispestben kezdte a pályafutását, az élvonalban 1995-ben mutatkozott be. 1999-ben a Vasashoz igazolt, ahol 29 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólt szerzett, míg a következő évadban 32 mérkőzésen 24-szer talált be, és elnyerte a gólkirályi címet.

A támadó 2001-ben a török Göztepe Izmirhez szerződött. Onnan a Levszki Szófiához ment, ahol bolgár bajnok és bolgár kupagyőztes lett. Fél év után visszatért Törökországba a Denizlisporhoz, majd egy idény után Ausztriába tette át a székhelyét. Az FC Kärnten, az SV Pasching, illetve annak jogutódja, az Austria Kärnten játékosa is volt.

Kabát 2008. június 5-én tért haza, és Újpestre igazolt, ahol már az első szezonjában remekül teljesített. Az MLSZ őt választotta a legjobban játszó élvonalbeli futballistának, az Újpest pedig a DVSC-TEVA mögött a második helyen végzett a bajnokságban. Kabát 16 góljával holtversenyben második lett a góllövőlistán,míg a legutóbbi szezonban 14 találatot jegyzett.

ÁTIGAZOLÁSOK –2010
Június 8-án megnyílt a nemzetközi és ezzel egyidejűleg a magyar átigazolási piac. A 2010-es nyári átigazolási időszak során naponta frissülő összeállításunkban kísérhetik figyelemmel a transzfereket. Összeállításunkban megtalálhatják a nap valamennyi fontos, játékosszerződtetéssel kapcsolatos hírét és cikkét.

 

AZ NSO AJÁNLJA
Nemzetközi és hazai átigazolások napi bontásban
Transzferek a Soproni Ligában – csapatonként
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
15 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04