Ferencváros: újabb szatelitklubbal kötöttek megállapodást a zöld-fehérek

2010.06.03. 12:25
A Ferencváros labdarúgócsapata és a Felsőpakony KSE megállapodást kötött, amelynek értelmében a fővárostól nyolc kilométerre található település csapata a zöld-fehérek szatellitklubja lesz. Az együttműködés része az FTC utánpótlás-stratégiájának.
Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, már a negyedik hasonló megállapodásukat kötik az utánpótlás érdekében.  „Jövőképet szeretnénk mutatni azoknak, akik kiscsapatokban játszanak, de nagyon tehetséges labdarúgók. Sokkal több gyerek mozdulhat meg a kistelepüléseken, ha a Ferencváros nevét használhatják.”Kovács Károly, a Felsőpakony KSE utánpótlásvezetője elmondta, a 3600 fős településen öt éve foglalkoznak futballisták nevelésével. A klubnál jelenleg 65-70 gyermek futballozik.„Lehetetlen volt olyan szakembert találni a klubhoz, akinél tovább tudnak fejlődni a tehetségek. Most már nemcsak futballszerető tornatanárok, hanem akár B-licences edzők is foglalkozhatnak a fiatalokkal.”A zöld-fehérek eddig öt vidéki iskolával kötöttek együttműködési megállapodást, korábban pedig az SZTK-Erimával született hasonló egyezség.A Ferencváros vállalja, hogy a következő településeken az utánpótlás-fejlesztést kizárólag a Felsőpakony KSE-vel folytatja: Gyál, Ócsa, Alsónémedi, Bugyi, Dabas, Kakucs-Inárcs, Újlengyel, Újhartyán, Pilis, Nyáregyháza, Üllő, Vasad, Monor, Monorierdő, Hernád, Örkény, Albertirsa, Nagykörös.
LIPCSEI: ÚJ SZEZON, ÚJ SZEREP
LIPCSEI: ÚJ SZEZON, ÚJ SZEREP 
 
Legfrissebb hírek

A PLER idegenben nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
15 órája

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:52

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:44

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:06

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 14:05

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:58

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 08:41
Ezek is érdekelhetik