Soproni Liga: Óriási teljesítmény egy ezüstérem - Mezey

2010.05.24. 09:06
A Győrtől elszenvedett 1–0-s vereséget követően bár csalódott volt Mezey György, a Videoton vezetőedzője, de szerinte óriási teljesítmény a csapat számára a bajnoki ezüstérem – írja a vidi.hu.

„Először is gratulálok a debrecenieknek és Herczeg Andrásnak az aranyéremhez: tavasszal kiválóan teljesítettek, és dicséretes teljesítménnyel nyerték a bajnokságot. Másodszor, gratulálok a Győrnek a harmadik helyhez, és azért, hogy legyőztek minket" – kezdte az ellenfelek méltatásával Mezey György, a Videoton vezetőedzője.

„Az udvariasság azt diktálja, hogy csak ezek után, harmadsorban gratuláljak a csapatomnak, amelynek az egész éves teljesítményét maximális elismerés illeti. A végére sajnos elfáradtunk, mivel az egész bajnokság döntő részében szinte ugyanazok játszottak a mérkőzéseken. Igazából nem tudtunk újítani, és ezért szalasztottuk el az aranyat, ezt a számunkra nagy lehetőséget" – tette hozzá a szakember, aki azért elégedett a második hellyel.

„Azt gondolom, óriási teljesítmény egy ezüstérem: összességében így kell értékelnem és néznem a helyzetet."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58