Senki sem érdemelt győzelmet Kispesten

Vágólapra másolva!
2010.04.03. 17:03
null
Abass és Eugene harca a labdáért (Fotó: Török Attila)
Gyenge színvonalú mérkőzésen, 0–0-s döntetlent játszott egymással a Bp. Honvéd és a Győr a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójában.

A Honvéd a Győrt fogadta, amely a tavasszal még veretlen a bajnokságban. Pintér Attila azonban nem számíthatott az eltiltott Rati Alekszidzére, valamint a sérült Józsi Györgyre.

A grúz futballista helyett Vahtang Panchava játszott előretolt támadót, de az első ízben kezdő légiós elvétve találkozott a labdával, igaz, az egész győri támadójáték akadozott.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Soproni Liga 2009–2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A mérkőzésre kilátogató szurkolók nagyon gyenge első félidőt láttak, rengeteg technikai hiba, eladott labda jellemezte a játékrészt, nagy lehetőség pedig egyik csapat előtt sem adódott. A vendégcsapat elsősorban védekezésre rendezkedett be, a Honvédban pedig nem volt annyi, hogy megszerezze a vezetést.

Pintér a szünetben elégelte meg Panchava szenvedéseit, őt és Vladimir Djordjevicset is lecserélte, Nicolas Ceolin és George Ganugrava érkezett a folytatásra. Sőt az 55. percben Arséne Copa is lehetőséget kapott, így hamar hármat cserélt a Győr.

A kisalföldiek valamivel aktívabbak lettek, de sokáig nem sikerült nagy lehetőséget kialakítaniuk. A 70. perc környékén mindkét kapu előtt volt egy-egy ígéretes helyzet, de mind Tarmo Kink, mind Viliam Macko célt tévesztett.

A hátralévő időben sem tudtak betalálni a csapatok, a döntetlen a játék képe alapján igazságos.

 SOPRONI LIGA
21. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Győr 0–0

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
6 órája

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
6 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
7 órája

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
10 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik