Nem volt gól a Ferencváros-Újpest meccsen

Vágólapra másolva!
2010.04.20. 20:56
null
Helyzetekig igen, gólokig nem jutottak el a csapatok (fotó: Németh Ferenc)
Nem bírt egymással a Ferencváros és az Újpest a labdarúgó Ligakupa középdöntőjének második fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

A Ferencváros és az Újpest is elveszítette már esélyét a továbbjutásra (a B-csoportot a Paks nyerte meg), ám így is igazi presztízsharc volt várható. A két csapat első mérkőzését a zöld-fehérek nyerték meg idegenben Tóth Bence hatalmas góljának köszönhetően.

A Ligakupa „szokásainak" megfelelően mindkét szakvezető, Craig Short és Mészöly Géza is főleg azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik a bajnoki mérkőzésen kevesebb lehetőséget kapnak.

Shortnak már az első tíz percben cserélnie kellett, ugyanis Joaquín Pastor Martínez megsérült. A ferencvárosiak részéről elsősorban Tóth Bence volt veszélyes, szabadrúgását Horváth Tamásnak kellett fognia, majd az első fél óra végén a balösszekötő helyéről lőtt kapu fölé. Paul Shaw előtt is nyílt egy lehetőség, de az angol csatár fejese Litauszki Róbert lábáról pattant ki.

Az újpestiek elsősorban a félidő utolsó tíz percében veszélyeztettek, egy ízben Frank Richárd beadásáról maradtak le a társak, majd a jó ütemben kiugró Popovics Bertold lövését fogta Justin Haber. A szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.

A második játékrész elején Frank lábában volt – és maradt is – a vezetés: a támadó ziccerben kiugorva lőtt Haberbe. A másik oldalon egy lecsúszott beadás okozott izgalmakat, Vattai Bálint labdája a lécről pattant le.

A folytatásban kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok, de a hajrában ismét Frank került százszázalékos helyzetbe, ám ezúttal sem tudott élni vele, fölélőtt. A találkozó így gól nélküli döntetlennel végződött.

 

 LIGAKUPA
KÖZÉPDÖNTŐ, B-CSOPORT, A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–ÚJPEST 0–0
Albert-stadion, 500 néző. Vezette:Takács J. (L. Tóth, Ortó)
FERENCVÁROS: Haber – Joaquin (Vattai, 10.), Balog Z. (Szabó R.,50.), Alcantara, Sváb – Lipcsei,Vass M. – Rósa D. (Abdi, 70.), Schembri, Tóth B. – Shaw. Menedzser: Craig Short
ÚJPEST: Horváth T. – Illés B., Dvorschák, Litauszki, Kiss Z. – Wilson (Bárkányi B, 89.), Tajthy – Privigyei, Popovics, Bogdán M. (Tóvizi, 68.) – Frank. Vezetőedző: Mészöly Géza
LIGAKUPA,  A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paksi FC    6  3  3   
96    12
2. Haladás    6  1  3  2  99    6
3. Újpest FC    6
1  3
2  66    6
4. Ferencváros    6
1  3
2  58    6

 

Legfrissebb hírek

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
25 perce

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
Tegnap, 11:20

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04
Ezek is érdekelhetik