DVTK: „A leadott beszámolómat sem nézték meg!” - Tornyi Barnabás

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 09:26
Csalódottan értékelte menesztése után a DVTK labdarúgócsapatánál eltöltött 2010-es időszakot Tornyi Barnabás, a diósgyőriek exedzője.

„Meg sem fordult a fejemben, hogy négy forduló után nullapontosak leszünk, ugyanis ilyesmi korábbi edzősködésem alatt még nem fordult elő – mondta a tréner a Nemzeti Sportnak. – Ezért jogos volt a bennünket érő kritika, a szurkolók felháborodása. Fizikailag rendben voltak a labdarúgók, kétségtelen viszont, hogy én is követtem el hibát, olykor rossz döntést hoztam, például az összeállításnál. Profizmust hirdettem, és igyekeztem úgy is vezetni a csapatot, sajnálatos azonban, hogy ezt a klub vezetőiről nem mondhatom el. A leadott beszámolómat nem nézték meg, és meglehetősen furcsa módszerekkel dolgoztak ellenem, többek között drukkereket rendeltek ki az edzésre."

A szakember végül leszögezte: a DVTK számtalan gondja közül egy megoldódott, hiszen ő már nincs a klub kötelékében.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13
Ezek is érdekelhetik