A győri fiatalok folytatnák, amit egy héttel ezelőtt elkezdtek

2008.05.07. 16:30
Este 6 órakor újra egymásnak feszül a DVSC és a Győr a Ligakupa tavaszi sorozatának döntőjében. A visszavágót Debrecenben rendezik, az első mérkőzést a hazai pályán játszó győriek nyerték 2–0-ra a két tartalékosan felálló csapat közül. A döntőből továbbjutó együttes játszhat a Ligakupa nagydöntőjében a Fehérvárral.
A fiatal győri játékosok a visszavágó után is ünnepelni szeretnének
Fotó: Meggyesi Bálint
A fiatal győri játékosok a visszavágó után is ünnepelni szeretnének
A fiatal győri játékosok a visszavágó után is ünnepelni szeretnének
Fotó: Meggyesi Bálint
A fiatal győri játékosok a visszavágó után is ünnepelni szeretnének

Az előnyben lévő csapat vezetőedzője óvatosságra inti csapatát, mivel a Debrecen nem játszik a hétvégén bajnoki mérkőzést a Sopron visszalépése miatt. Egervári Sándor úgy véli, az ellenfél nem fogja tartalékolni erejét, és mindent meg fog tenni a hátrány leküzdéséért.

„DVSC hétvégén nem játszik bajnoki mérkőzést a Soproni Ligában, így elképzelhető, hogy a hazaiak erősebb csapattal lépnek ellenünk pályára, mint Győrben” – mondta a Győr mestere a klub hivatalos honlapján.

Ezzel szemben Herczeg András ezúttal is főleg fiatal labdarúgóinak ad lehetőséget a döntő állásának megfordítására. A védelembe azonban visszatér a rutinos Bernáth Csaba, aki sérülése miatt sokáig nem állt a klubmenedzser rendelkezésére.

„Remélem, egyszer a Ligakupa is rangos esemény lesz, számunkra mindenesetre már most az, ezt bizonyítja, hogy eljutottunk a döntőbe, s ha már itt vagyunk, szeretnénk legyűrni a Győrt, hogy megmérkőzhessünk az őszi győztes fehérváriakkal” – mondta a Nemzeti Sportnak Bernáth.

A párosítás győztese a Fehérvárral csap össze a Ligakupa nagydöntőjében, hasonlóan oda-vissza vágós rendszerben. A végső finálé első meccse május 14-én, a visszavágó egy héttel később lesz, amelynek a győztese indulhat az Intertotó-kupában.

A várható kezdőcsapatokról itt tájékozódhatnak.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10