Fiatal gárdák feszülhetnek egymásnak a finálé győri nyitányán

Vágólapra másolva!
2008.04.30. 16:41
Ellenfelére vár az őszi sorozatot megnyerő FC Fehérvár a Ligakupa „nagydöntőjében”: lehetséges vetélytársai este hat órától az ETO stadionjában adnak egymásnak randevút. Az NBI-es bajnoki címért még egyaránt harcoló Győr és a Debrecen elsősorban a fiatalokra épít a fináléban.
Koltai és Dudás Ádám a tavaszi bajnoki után örülhettek, most a Ligakupa-döntő első meccsén kellene előnybe kerülniük
Fotó: Németh Ferenc
Koltai és Dudás Ádám a tavaszi bajnoki után örülhettek, most a Ligakupa-döntő első meccsén kellene előnybe kerülniük
Koltai és Dudás Ádám a tavaszi bajnoki után örülhettek, most a Ligakupa-döntő első meccsén kellene előnybe kerülniük
Fotó: Németh Ferenc
Koltai és Dudás Ádám a tavaszi bajnoki után örülhettek, most a Ligakupa-döntő első meccsén kellene előnybe kerülniük

A zöld-fehérek gárdájának nagyobbik felét például huszonegy éven aluli játékosok alkotják, hisz a csapat szakvezetőjének bevallott célja, hogy az utánpótlásból kiemelt tehetségeket itt vessék be „élesben”.

A taktika ősszel meghozta már a gyümölcsét, hiszen Koltai Tamás például elsősorban a Ligakupában nyújtott teljesítményének köszönheti, hogy most már a kezdőcsapat állandó tagja a bajnokikon.

„Már az első pillanatban azt mondtam, hogy a Ligakupa jó versenyzési lehetőség a tehetséges fiatalok számára. Mint Koltai Tamás példája is mutatja, aki megérett a feladatra, beépülhet az első csapatba. Alapvető célunkon nem változtatunk: a fiataloknak, valamint az élvonalban kevesebbet játszó futballistáknak kívánunk játéklehetőséget adni” – mondta a Nemzeti Sportnak Egervári Sándor, az ETO mestere.

ERWIN KOEMAN IS A LELÁTÓN LESZ

Gyakorlatilag a finálén kezdi meg kapitányi munkáját Erwin Koeman: a holland szakember ma délután a helyszínen tekinti meg a Győri ETO FC–DVSC-TEVA Ligakupa-döntő első mérkőzésének első félidejét, majd az esti BL-elődöntő szakkommentátoraként működik közre.

A másik oldalon sem panaszkodhatnak a fiatalokra a szurkolók, sőt: a Loki Ligakupa-csapata nem egyszer gyorsabb és hajtósabb játékot produkált, mint az A-csapatban szereplő „nagyok”.

A mai finálé első mérkőzésére a debreceniek meglehetősen vegyes csapattal utaztak Győrbe: ifjú játékosaik mellett rutinos spílerek (Bogdanovics, Sztojkov, Csernyánszki) is lehetőséget kapnak.

„Igyekszünk a legjobb csapattal pályára lépni Győrben, mert nekünk minden meccs fontos, és így kell hozzáállni a játékosoknak is. Úgy készültünk erre a találkozóra, hogy egy olyan eredményt érjünk el, amivel a visszavágót nyugodtabban várhatjuk, mert szeretnénk nagydöntőt is játszani” – nyilatkozta a DVSC honlapjának Zoran Szpisljak, a Loki trénere.

Az összeállításokban felbukkan egy újonc és egy visszatérő is: a győrieknél ma mutatkozhat be a mali Traoré, míg a Lokiban ismét kapuba áll a márciusban térdműtéten átesett Csernyánszki Norbert.

A várható összeállításokat és online közvetítésünket itt tekintheti meg!

ÚT A DÖNTŐIG:

A Győr 4-2-0-s mérleggel második helyen, míg a Debrecen 4-1-1-gyel az első helyen jutott tovább csoportjából.
Győri ETO Debrecen
Paks 1–1, 2–1 Újpest 5–1, 5–0
MTK 1–1, 2–1 Siófok 2–0 , 0–0
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
9 órája

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04
Ezek is érdekelhetik