A Fehérvár egygólos előnnyel utazik a debreceni kupameccsre

Vágólapra másolva!
2008.03.27. 15:00
A Magyar Kupa 2007–2008-as kiírásában az Integrál DAC, a Budeapest Honvéd és a Kaposvár már bejutott az elődöntőbe. Csütörtökön 18 órai kezdettel az egyetlen kiadó helyért a Debrecen és a Fehérvár mérkőzik egymással.
Az első mérkőzésen a hazaiak játékosa Dajics (balra) nagy harcot vívott Varga Józseffel
Fotó: Czagány Balázs
Az első mérkőzésen a hazaiak játékosa Dajics (balra) nagy harcot vívott Varga Józseffel
Az első mérkőzésen a hazaiak játékosa Dajics (balra) nagy harcot vívott Varga Józseffel
Fotó: Czagány Balázs
Az első mérkőzésen a hazaiak játékosa Dajics (balra) nagy harcot vívott Varga Józseffel

A DVSC-TEVA–Fehérvár párharc első felvonását hazai pályán a fehérváriak nyerték 2–1-re, így nagyon kiélezett visszavágóra számíthatunk.

Mindkét együttes nyert már Magyar Kupát ( a Debrecen 1999-ben és 2001-ben, míg a Fehérvár 2006-ban), sőt a hajdúságiak 2001-ben éppen a Fehérvárt verték meg 5–2-re a döntőben.

Sitku Illéséknek most esélyük lehet a visszavágásra, hiszen a Debrecen nincs a legjobb formában. Szombaton hazai pályán 2–0-ás vereséget szenvedtek Sándor Tamásék az MTK-tól.

A bajnoki fiaskó azonban plusz erőt adhat a Lokinak. Erről Herczeg András, a csapat klubmenedzsere beszélt a Nemzeti Sportnak.

„Az MTK-tól elszenvedett vereség után mindenképp szüksége van a csapatnak a sikerre, mert ez adhat erőt a vasárnapi, kaposvári bajnoki előtt – nyilatkozat a szakvezető. – Sok a problémánk, de akkor vagyunk igazán erősek, ha úrrá tudunk lenni ezeken.”

Disztl László a vendégek mestere azon véleményének adott hangot, hogy a bajnoki kudarc rányomhatja a bélyegét a házigazdák csütörtöki játékára.

„A vereség egy kissé elbizonytalaníthatta őket, s nekünk ezt ki kell használnunk. Célunk a továbbjutás, ennek érdekében mindent megteszünk” – mondta a
szakvezető.

A két gárda közül egyébként a Fehérvár számára van nagyobb tétje az összecsapásnak. A piros-kékek ugyanis a Soproni Ligában a nyolcadik helyen állnak, így már csak a Magyar Kupában harcolhatják ki a nemzetközi szereplés lehetőségét.

MAGYAR KUPA-NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DVSC-TEVA–FC Fehérvár
Helyszín: Debrecen, 18 óra
Vezeti: Bede

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

DVSC-TEVA Fehérvár
Balogh J. Sebők
Bernáth Lázár P.
Bíró P. Koller
Komlósi Horváth G.
Takács Z. Mohl
Dombi Farkas B.
Kiss Z. Sifter
Sándor T. Simek
Leandro Dvéri
Bogdanovics Nagy D.
Kerekes Sitku
Klubmenedzser: Herczeg András Vezetőedző: Disztl László
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
18 órája

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

Bemutatkozott az új tulajdonosi kör Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 13:19
Ezek is érdekelhetik