
És Tököli elindult a lelátó felé...

És Tököli elindult a lelátó felé...
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy Tököli Attila a következő öt bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára.
A volt válogatott támadót reklamálás miatt kiállította a játékvezető, majd Tököli levonulás közben szóváltásba keveredett edzőjével, utána pedig az egyik szurkolóval majdnem összeverekedett a lelátón.
A játékost korábban már súlyosan megbüntette klubja, a Paks. A másik két kiállított játékos, a tatabányai Dienes András és a vasasos Kovács Gábor egy-egy meccset kénytelen kihagyni.
Pénzbüntetést kapott a Ferencváros, amelynek szurkolói rasszista bekiabálásai miatt kell fizetnie. A zöld-fehéreknek 200 ezer forintot kell befizetniük a szövetség pénztárába, valamint a soron következő barátságos mérkőzésüket zárt kapuk mögött kell játszaniuk.
Szintén fizetnie kell a Siófoknak és a Győrnek az egymás elleni meccsükön történt szurkolói rendbontások miatt. A hazaiak kasszája félmillió, a vendégeké 100 ezer forinttal rövidül meg.
A Fegyelmi bizottság határozatai
NB I | Dienes András (Tatabánya) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Tököli Attila (Paks) 5 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Kovács Gábor (Vasas) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| A bizottság - tárgyalás megtartása után - egy mérkőzésre mérsékelte a diósgyőri Farkas Norbert korábbi, két mérkőzésre szóló eltiltását. |
| A Siófok – Győr mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt a testület a Siófokot 500 000, a Győri ETO FC-t 100 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. |
NB II | A Ferencváros a Pécs és a Százhalombatta elleni barátságos mérkőzéseken történt rasszista szurkolói a bekiabálások miatt 200 000 Ft pénzbüntetést kapott és a soron következő barátságos mérkőzést zártkapuk mögött kell megrendeznie. |
| A Barcsi SC-t rendezési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetést kapott. |
| Sipos Norbert (Haladás) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Czerola Zsolt (Baktalórántháza) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Czakó Sándor (ESMTK) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Füzi Krisztián (ESMTK) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Fodor András (Tuzsér) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Zimányi Ádám (Kazincbarcika) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Nagy Péter (Szolnok) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
| Lakics László (Tököl) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás |
Színes lapok miatti pénzbüntetések | Paks 30 000 Ft |
| Vasas 36 000 Ft |
| Mosonmagyaróvár 10 000 Ft |
| Budaörs 10 000 Ft |
| Ajka 12 500 Ft |
| Szolnok 12 500 Ft |
| Kazincbarcika 12 500 Ft |
| Baktalórántháza 12 500 Ft |
| Vecsés 10 000 Ft |
Magyar Kupa Országos Főtábla | A Tiszakarád SE rendezési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetést kapott. |
| Vigyinszki Zoltán (RAFC) 1 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Cornides Krisztián (PVSK) 1 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Szívós Sándor (Voyage SE) 1 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Konkoly Gábor (Páka) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Prucsi Miklós (Nagyatád) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Varga István (Kisbágyon) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Elekes Károly (RV SE Orosháza) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Pásztor László (RV SE Orosháza) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Dancsok Krisztián (Kisbágyon) 1 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Török István (Mándok) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Tóth István (Pálmonostora) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Tóth Róbert (Tiszakarád) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Papp Richárd (Bük) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Bodor Tibor (Bük) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Temesi László (Öttevény) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Bognár György (III.ker TUE) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Nagy Gábor (Mezőtúr) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Rebecsák Norbert (Erdőhorváti) 1 MK országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltás |
| Bognár Kornél (edző, Testnevelési Egyetem) 2 MK Országos Főtábla mérkőzésre szóló eltiltás a kispadtól |
| A testület Zsiga Illés (Tiszakarád) labdarúgót 2008. augusztus12-ig eltiltotta a mérkőzésektől, valamint a bizottság a játékos versenyengedélyét azonnali hatállyal bevonta. |
Színes lapok miatti pénzbüntetések (Magyar Kupa) | Szederkény 4 800 Ft |
| Visonta 4 800 Ft |
| Marcali 8 000 Ft |
| Nagyhalászi 4 800 Ft |
| Zalalövő 6 000 Ft |
| Balmazújváros 8 000 Ft |
| Demecser 5 000 Ft |
| Tállya 4 000 Ft |
| Berkenye 4 800 Ft |
| Voyage SE 6 000 Ft |
| Pámonostora 6 000 Ft |