Légiósai repítették az Urbányi-gárdát, Urbánék nem voltak partiban

2007.08.01. 21:29
Felkészülési mérkőzésen az élvonalbeli Újpest labdarúgó csapata hazai pályán sima, négygólos győzelmet aratott a másodosztályú, a legutóbbi szezonban a Nyugati-csoportban végig a feljutásért harcoló, ám ott végül arról lemaradó és a harmadik helyen záró Felcsút ellen, amelyet Urbán Flórián személyében korábbi újpesti közönségkedvenc irányít.
Az újpesti gólok sorát Kovács Zoltán zárta
NS-archív - Szabó Miklós
Az újpesti gólok sorát Kovács Zoltán zárta
Az újpesti gólok sorát Kovács Zoltán zárta
NS-archív - Szabó Miklós
Az újpesti gólok sorát Kovács Zoltán zárta

A hazai csapat nem tudott a legjobb összeállításában pályára lépni, több meghatározó játékosuk is hiányzott, különböző okok miatt. Vaskó Tamás Angliában a Bristollal tárgyal esetleges szerződtetésétől. Tisza Tibor és Nagy Olivér kisebb bokasérüléssel bajlódik, míg Sándor György lovaglóizom-húzódás miatt nem állt Urbányi István vezetőedző rendelkezésére. Habi Ronald meg pihenőt kapott a szakembertől.

Ott volt viszont és a kispadon kezdett két nigériai próbajátékos, a védekező középpályás Ogbodo Kingsley Okechukwu és a középső védő Bisoye Ismaila Bidemi, akik a tartalékedzéseket követően ezúttal a szünetben beállva kaptak bizonyítási lehetőséget a nagyok között.

Eseménytelen első negyedórát követően mindkét kapu előtt helyzetek alakultak ki, végül az Újpest a hálóba is betalált: Li Do Kvon egyéni akciót fejezett be eredményesen.

Támadásban maradt a némi mezőnyfölényt kiharcoló lila-fehér együttes, amely a szünet előtt megduplázta előnyét: Roiha és Foxi a félpályánál kényszerítőzött, majd előbbi egyedül tört kapura és a befejezésnél sem hibázott.

A szünetben több poszton is változtatott Urbányi mester, de mindez nem látszott meg az újpestiek játékán, akik a második félidőben lefutballozták ellenfelüket a pályáról.

Li Do Kvon a második félidő elején is betalált, majd Kovács Zoltán állította be a végeredményt, aki Regedei jobboldali beadását fejelte a felcsútiak hálójába.

A jelek szerint jó úton jár csapata összerázásában Urbányi István, de az intő jel lehet talán számára is, hogy egy ilyen simán alakuló felkészülési összecsapáson Rajczi Péter kezezésért, míg Szasa Radulovics szövegelésért részesült sárga lapos figyelmeztetésben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

ÚJPEST – FELCSÚT 4–0 (2–0)
Szusza Ferenc stadion, 400 néző. V: Csák J.
ÚJPEST: Balajcza (Dombai) – Kiss Z. (Regedei), Vermes (Bisoye), Böjte (Radulovics), Füzi Á. (Sadjo) – Pető T., Korcsmár (Ogbodo) – Li Do Kvon (Theobald), Foxi (Mészáros M.), Roiha – Rajczi (Kovács Z.)
FELCSÚT: Kozma – Villányi, Tamási (Makrai), Trampler, Novák (Mihályi) – Gálos (Venczel), Imrik (Székesi) – Móri (Ribi), Török S. (Kovacsics), Schrancz (Sipos K.) – Weitner
G: Li Do Kvon (2), Kovács Z., Roiha
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
20 órája

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04