Női kosár Euroliga: jöhet a hatodik a Diósgyőri VTK-nak?

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 11:08
null
Völgyi Péter nehéz meccsre számít a Valencia ellen (Fotó: Koncz Márton)
Agresszív védekezésre lesz szüksége ahhoz a Diósgyőrnek, hogy hatodik meccsét is megnyerje a női Euroligában, amelyben szerdán a spanyol bajnok Valencia lesz az ellenfele.


Eddig álomszerű a „másodéves” DVTK Hun-Therm szereplése a női Euroligában, amelyben mind az öt csoportmeccsét megnyerte. Az angol London Lions elleni selejtezőt magabiztosan
(63–48 idegenben, 72–73 Diósgyőrben) teljesítő borsodiak meglepték a mezőnyt, összeszokott, jól megkomponált és stabil védekezésen alapuló játékukkal a romániai Sepsiszentgyörgyöt, a lengyel Lublint, az olasz Schiót, a spanyol Zaragozát és a francia Lyont is két vállra fektették. A mezőny második legjobban lepattanózó (39.6/mérkőzés), kimagaslóan legjobban védekező (57.4 kapott pont átlagban) csapata szerdán a Valenciát látja vendégül, amely eddig várakozáson alul szerepel.

„Azok a játékosok, akik nem mentek el a válogatottakba, kaptak egy kis pihenőt, de amúgy eléggé szanaszét volt az együttes – mondta a Nemzeti Sportnak Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője az előző két hétről.   – Három napot tudtunk együtt készülni. Főleg a két felnőtt magyar válogatottunkon, Aho Ninán és Lelik Rékán érződött, fizikailag és mentálisan is megterhelő volt nekik ez az időszak. A csapaton látszott a TF-MTK elleni meccsen, hogy nem voltunk együtt, s ugyan a védekezéssel nem volt gond, támadásban akadozott a játékunk. Ennél sokkal jobban kell játszanunk, hogy megverjük a Valenciát. A stílusa olyan, mint a spanyol csapatoké általában, kreatív, sok mozgásra épül a játéka, sok üres elzárással dolgozik, és sok rutinos játékosa van. Ha hagyjuk őket a saját ritmusukban kosárlabdázni, nem nyerünk. Ha lehet, az eddiginél is agresszívabban kell védekeznünk, s elérni, hogy könnyű kosarakat szerezzünk. Ahogy haladunk előre, úgy lett egyre több nézőnk az Euroligában, bízunk benne, hogy szerdán is sokan jönnek el a meccsre. Az eddigi teljesítményünk jó alapot jelent és értékelendő, de a helyén kezeljük a történteket. Ez a sorozat valódi daráló, egy-egy sérülés, igazolás alapvetően változtathat az erőviszonyokon. Nem számolgatunk, az nagy hiba lenne.”

A nyolcas ötödik helyén álló, 2021-ben Európa-kupát nyerő Valencia eddig rapszodikus teljesítményt nyújt, noha a mérlege nem rossz, 13 tétmeccséből kilencet megnyert. A Sopronból ismert klasszis, Queralt Casas vezette együttes október vége előtt négy győztes mérkőzésből álló sorozatot épített, ám azután hét összecsapásból hármat elvesztett. Ami a keretét illeti, az említett spanyol sztár mellett ausztrál, amerikai, svéd és német légióst is találunk a csapatban, amelyet a 44 éves spanyol szakember, Rubén Burgos irányít. A két együttes eddig egyszer találkozott egymással, két éve a nyolcaddöntőben a Valencia 80-57-re verte meg a borsodiakat a kupagyőzelemhez vezető úton. Abból a keretből csak Kányási Veronika (aki továbbra sem játszhat sérülése miatt) és Aho Nina maradt a piros-fehéreknél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik