Öttusa: Erdős Rita is döntős a BOK-csarnokban

A B-csoportban az A-nál kevesebb reménnyel vártuk a történéseket, miközben a Puskás Aréna környékén már javában gyülekeztek az esti Metallica-koncertre váró rajongók.
Ettől függetlenül szépen helytálltak a mieink, Rajncsák Diána főleg, két szám után a hetedik helyet foglalta el remek OCR-jével. Erdős Rita a 15. helyen tanyázott, neki csipkednie kellett magát az uszodában. Fel is jött egy helyet, míg Rajncsák a nyolcadik pozícióból, vagyis továbbjutóként kezdhette el a laser runt. Mivel Erdős ragyogó futó, a 14 másodperces lemaradás nem tűnt vészesnek a még továbbjutást érő kilencedik helyhez képest, az első lövészete azonban nem lett jó. Rajncsák a hatodik helyen haladt a nagyon sűrű mezőnyben, aztán viszont kezdett elfogyni, de két kör után még továbbjutónak számított, miközben Erdős fokozatosan dolgozta le a hátrányát.
A harmadik kör végére utolérte, sőt, meg is előzte Rajncsákot, ezzel továbbjutó helyre került. Mivel Erdős előbb jött ki az utolsó lövészetből, egyértelművé vált, döntős lesz – nyolcadikként kvalifikált, hat pozíciót javított a kombinált versenyszámban. Rajncsák a 11. lett és kiesett.

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Hatalmas mezőny hét magyarral a bulgáriai öttusa-vk-n

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon






