Női kosár: a Sopron olimpiai bajnoka Euroligát nyerne a csapattal

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 12:37
null
Stefanie Dolson nagyon jól érzi magát a Sopronnál (Fotó: Dömötör Csaba)
A női kosárlabda NB I-ben listavezető Sopron Basket sztárja, Stefanie Dolson nagyon jól érzi magát Magyarországon, s szeretné megnyerni az Euroligát az együttessel – mondta el a 3x3-as amerikai válogatottal olimpiai bajnok – ő egyébként az első ötkarikás bajnok játékos az NB I történetében – center az Origónak.


„Nagyon jól érzem magam. Amit eddig láttam, tapasztaltam, az nagyon tetszik. Klassz ország, Sopron pedig egy nagyon jó város” –
kezdte a 30 éves kosárlabdázó, aki februárban írt alá az idény végéig a magyar bajnokhoz.

Elmondása szerint a Sopron nagy esélyt kapott, hogy idén megnyerje az Euroligát. Utalva ezzel arra, hogy a favorit Jekatyerinbugot, valamint a másik orosz csapatot, a Kurszkot is kizárták.

„A mi csapatunkban nagyon sok tehetséges játékos van, és azzal, hogy több esélyes csapat sem léphet pályára a Sopron nagy esélyt kapott, hogy akár nyerjen is. Mi természetesen azért fogunk dolgozni, hogy megnyerjük a sorozatot. Annál jobb érzés ugyanis nincs!

A WNBA-bajnok kosaras szerint Juhász Dorka egészen biztosan WNBA-játékos lesz. A magyar bajnokság kapcsán pedig elmondta, minden meccset élvez.

„Imádom a kosárlabdát, úgyhogy én tényleg minden meccset élvezek, amikor csak pályára lépünk, akár győzünk, akár veszítünk. Minden meccsre úgy tekintek, mint egy újabb esélyre, hogy még jobb játékos, még jobb csapattárs, még jobb ember lehessek. Egyébként meg a második itteni meccsemen egy magyar játékos eltörte az orrom, szóval ennyit a könnyű meccsekről. Így köszöntöttek a magyar bajnokságban” – tette hozzá nevetve az amerikai klasszis.

Azt is elárulta, mi a legnagyobb különbség a WNBA, a magyar, vagy más európai ligák között.

„Ha egyet kellene mondanom, akkor az az, hogy a WNBA-ben az erő dominál, itt viszont sokkal több fut minden játékos, sokkal több a mozgás minden poszton. A játékosok nagyon aktív, rengeteget mozognak, én soha nem gondoltam, hogy lehetek olyan fáradt egy-megy meccs végére, mint itt.”


A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik