Férfi kosár BL: vereséggel rajtolt a Falco Franciaországban

Vágólapra másolva!
2022.10.05. 21:07
null
A szünetben még vezetett, végül hárompontos vereséget szenvedett a Falco (Fotó: FIBA)
Bár a szünetben vezetett a Falco Franciaországban, nagyon szoros küzdelemben (81–78) alulmaradt a Strasbourggal szemben a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában az A-csoportban.

 

 

Nem sok jele volt, hogy a jó félház felforrósítja a hangulatot Strasbourgban a hazai csapat Falco elleni BL-nyitányán. A Rhénus Sport Arena amúgy is eléggé hűvös volt, amikor a szombathelyiek edzettek; a szerdai, meccs előtti dobótréning után többen is megállapították, hogy kívül kellemesebb a hőmérséklet, mint bent, ahol húsz fok alatt maradt, kint viszont fölé kúszott a hőmérő higanyszála.

A csendes helyi szalonközönséget a mindössze 175 centiméter magasra nőtt, de iszonyatosan dinamikus amerikai Marcus Keene igyekezett tűzbe hozni, aki csapata első tíz pontjából kilencet szerzett. A magyar bajnok előbb a szerb Sztefan Pot, aztán Perl Zoltán pontjaival kapaszkodott, sőt egyszer a vezetést is átvette, a negyed végén azonban nem tudott mit kezdeni a kemény strasbourgi védekezéssel.

Az olló a második negyed elején még nagyobbra nyílt, hiszen kilenc ponttal elhúzott a francia csapat, és ekkor azért hangos volt a csarnok a hazai drukkerektől. Milos Konakov igyekezett változtatni a meccs menetén, és időkérése nagyon jót tett a Falcónak: Pot remek passzaiból a két erőcsatár, Boris Barac és Matt Tiby nagyon élt, így 12–0-s rohammal fordítottak a vendégek. Nem látszott a Falcón, hogy a nyáron alaposan megváltozott a kerete, elöl és hátul is működött a gépezet.

A szombathelyiek a fordulás után is rengeteg energiát fektettek az összecsapásba, keményen beleálltak a kontaktusokba, a Strasbourg pedig folyamatosan futott az eredmény után. A harmadik negyed utolsó három percében viszont hullámvölgybe került a Falco, amelynek játékosai addig nem látott buta hibákat követtek el, a franciák meg erre vártak – vércse módjára lecsaptak, és kilenc pontot dobtak válasz nélkül, így szűk előnyből várhatták a záró tízpercet.

A rövid fújás jót tett a vendégeknek. Megtalálták a dobóformát, és négy triplával kezdték a játékrészt, s bár a Strasbourg is szinte mindig betalált, megint a Falco vezetett. Aztán a második lefagyás már nem fért bele, az amerikai DeAndre Lansdowne vezérletével futott újra 7–0-s rohamot a Strasbourg, és a hajrában már rutinosan menedzselte előnyét. Az utolsó pillanatban Perl így is az egyenlítésért dobhatott, de a labda lejött a gyűrűről. A szombathelyieknek nincs miért szégyenkezniük, mindent kiadtak magukból, ami most „csak” a jó meccshez volt elég.

Perl Zoltán, a Falco hátvédje: „Az előző idényben és most is jó meccset játszottunk a Strasbourggal. Ez még az évad eleje, természetesen akadtak hibák, ha jobban dobunk, megnyertük volna a mérkőzést. Tudtuk, hogy egyénileg jó játékosai vannak a franciáknak, igyekeztünk levédekezni őket, megakadályozni az egy az egy elleni játékot. A nyolcvanegy kapott pont nem rossz, támadásban kellett volna hatékonyabbnak lenni.”

FÉRFI KOSÁRLABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ, A-CSOPORT
Strasbourg (francia)–Falco KC Szombathely 81–78
(19–15, 19–25, 18–13, 25–25)
Strasbourg, 3826  
néző. V: Mazzoni (olasz), Gurion, Manheim (mindkettő izraeli).
STRASBOURG:  KEENE 20/9, Okoye 4, MITCHELL 17, Sanders 6/6, Massa. Csere:      Cavaliere 5, MAILLE  8/3, Mbida 1, LANSDOWNE 20, Beaufort. Edző: Lassi Tuovi
FALCO: POT 10/6, Cowels   6/3, Brown 12/6, Tiby 7/3,  KELLER Á. 13/6.  Csere: BARAC      17/3,      PERL      13/3, Krivacsevics, Kovács B.  Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 3. perc:  5–4.  4. p.: 7–9. 8. p.: 17–13. 12. p.: 26–17. 15. p.: 26–26. 17. p.: 30–34. 22. p.: 40–45. 27. p.:  47–53. 28. p.:  54–53. 34. p.: 64–68. 38. p.: 73–70

MESTERMÉRLEG     

Lassi Tuovi: – Egy sorozat első mérkőzése mindig különleges. A Falco ismét megmutatta, miért volt sikeres az elmúlt években Magyarországon és a BL-ben is. A vendégek remekül mozgatták a labdát, ez nehézséget jelentett nekünk, de végül sikerült alkalmazkodnunk a stílusukhoz, ami győzelmet eredményezett.

Milos Konakov: – Az évad elején még nem lehettünk teljesen készek taktikailag, ehhez képest három negyed után csak ötvenhat kapott pontnál jártunk, ami remek; támadásban viszont néha még megakadt a játékunk. A végén három nehéz dobás beesett a franciáknak, így a maguk javára fordították a mérkőzést.

A csoport másik mérkőzésén
UCAM Murcia (spanyol)–Tofas Bursa (török) 75–72

 

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
B-CSOPORT

Pinar Karsiyaka (török)–AEK Athén (görög) 91–88
Telekom Baskets Bonn (német)–Unahotels Reggio Emilia (olasz) 84–88
C-CSOPORT
Legia Warszawa (lengyel)–Hapoel Holon (izraeli) 81–84, h. u.
Filou Oostende (belga)–Galatasaray Nef (török) 78–92
D-CSOPORT
Bahcesehir Koleji (török)–Igokea m:tel (bosnyák) 70–67
ERA Nymburk (cseh)–Surne Bilbao (spanyol) 54–68
E-CSOPORT
MHP Riesen Ludwigsburg (német)–Bakken Bears (dán) 99–58
Hapoel Jeruzsálem (izraeli)–Darüssafaka (török) 69–67
F-CSOPORT
Limoges CSP (francia)–BAXI Manresa (spanyol) 73–76
VEF Riga (lett)–Benfica (portugál) 76–89
G-CSOPORT
Dinamo BDS Sassari (olasz)–Unicaja Málaga (spanyol) 76–87
PAOK mateco (görög)–JDA Bourgogne Dijon (francia) 66–70
H-CSOPORT
Periszteri (görög)–Bnei Herzlija (izraeli) 86–70
Lenovo Tenerife (spanyol)–Rytas Vilnius (litván) 89–74

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik