Férfi kosár NB I: sorozatban hetedszer veszített a Pécs

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 17:47
A bajnoki címvédő Falco KC Szombathely házigazdaként 101–69-re legyőzte a Pécs csapatát a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában.

A mezőny legeredményesebb játékosa a vesztes PVSK csapatkapitánya, a horvát Veljko Budimir volt 32 ponttal. Csapata hat győzelemmel kezdte az idényt, azóta viszont immár hetedszer kapott ki sorozatban..

Telt ház és kiváló hangulat fogadta a csapatokat az év utolsó mérkőzésén az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Nem véletlen vonzott sok érdeklődőt a csata – beleértve Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt is – hiszen a találkozó győztese biztosíthatta a helyét a Magyar Kupa áprilisi nyolcas döntőjében, aminek pont a cívisváros adhat majd otthont.

Mindkét együttes bizakodva várhatta az összecsapást, Kovács Adrián legényei imponáló hazai mérlegükre, Bencze Tamásék kitűnő formájukra építhettek. Boriszov és Moody vezetésével villámrajtot vett a DEAC, három perc után tíz pont volt a csapatok között, nem sokkal később pedig már a húszat is rászámolhatták a vendégekre a debreceni szurkolók (26–6). A második negyedben erőre kapott a Zalaegerszeg, Johnson is „megérkezett”, a 17. percre már csak egylabdányi volt a differencia. A nagyszünetre mégiscsak a DEAC vonulhatott jobb szájízzel, miután Moody zsákolása visszaállította a kétszámjegyű különbséget (55–45).

A fordulás után fizikálisabbá vált a küzdelem, a végjátékra pedig teljesen elolvadt a fehér-feketék előnye (80–79). Az utolsó percekben Manigat játéka bizonyult döntő faktornak, a hajdúsági közönségkedvenc kulcsszituációkban jó döntéseket hozott, és a hárompontos vonalon túlról sem remegett meg a keze. Ezzel a győzelemmel a Debreceni Egyetem gárdája az előző szezon bronzérme után saját közönsége előtt is pályára léphet a hazai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseményén.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–PÉCSI VSK-VEOLIA 101–69 (16–15, 29–20, 20–20, 36–14)
Szombathely,
2870 néző. V: Papp P., Farkas G., Török R.
FALCO: Váradi 5, Curry 9/6, BENKE 14/9, D. Washington 3/3, Reddic 12. Csere: PERL 17, Filipovity 9/3, Hooker 6, LAKE 15, Bíró O. 6/6, Krivacsevics 5/3, Verasztó. Edző: Gasper Okorn
PVSK: Ruják A. 10/3, Diggs 4/3, Ch. Smith 1, BUDIMIR 32/15, Horti 4. Csere: Sulovics 2, Csirics 8/3, Pongó Máté 5/3, Antóni 3/3. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–4. 8. p.: 16–11. 11. p.: 16–18. 15. p.: 28–26. 17. p.: 35–26. 20. p.: 45–35. 24. p.: 54–44. 26. p.: 54–49. 28. p.: 63–50. 30. p.: 65–55. 32. p.: 75–59. 36. p.: 86–64
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn
: – Elégedett vagyok a játékkal, az eredménnyel. Nyugodtan kosárlabdáztunk, sok cserével, végig uraltuk a mérkőzést – mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Szép, eredményes évet zártunk, de egy hét múlva kezdődik minden elölről.
Csirke Ferenc: – Elismerésem a Falcónak, megérdemelten nyert, bedarált minket. De az első három negyedben nem játszottunk rosszul, rendben volt a védekezésünk, tartottuk a lépést – csak a Falco több pontot dobott gyors indításból. A negyedik negyedben azonban szétnyílt az olló, elfáradt a kevés kulcsemberünk.

DEAC–ZALAKERÁMIA ZTE KK 98–92 (28–15, 27–30, 19–22, 24–25)
Debrecen,
1200 néző. V: Tőzsér, Goda, Fodor
DEAC: MOODY 20, Polyák 3/3, MANIGAT 25/15, BORISZOV 22/6, TÓTH Á. 19/3. Csere: Omenaka 2, Harrison 5/3, Bognár K. 2. Edző: Kovács Adrián
ZTE: Bibbins 14/3, WIILLIAMS 26/6, JOHNSON 27, Szabó Zs. 10/6, Agafonov 8. Csere: Doktor, Simon K., Djuric 7/3. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–0. 7. p.: 26–6. 12. p.: 32–22. 15. p.: 42–39. 19. p.: 51–45. 24. p.: 62–56. 27. p.: 62–50. 30. p.: 72–67. 34. p.: 80–79. 37. p.: 91–81
Kipontozódott: Bibbins (39. p.) Polyák (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács Adrián:
– Nem volt szép mérkőzés, mindkét csapat tudta, mekkora a tét. Jó energiával kezdtünk, de ezután leült a játékunk, ami végigkísért bennünket a találkozó végéig. A legfontosabb a győzelem, és hogy ott vagyunk a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.
Bencze Tamás: – Ezt a kezdést a hosszú utazással sem lehet magyarázni. Ellenfelünk nagyon jó ritmusban támadott, mi pedig nem tudtuk elkapni a fonalat. Ennek ellenére visszaküzdöttük magunkat a mérkőzésbe, a negyedik negyedben egy pont is volt a különbség. Az első hat-hét percet leszámítva büszke vagyok a fiúkra. Három negyedet megnyertünk, de ezúttal ez nem volt elég.
AZ ÁLLÁS
1. Falco-Vulcano Szombathely 13 12 1 1103–933 0.962
2. Egis Körmend 12 9 3 1023–894 0.875
3. Atomerőmű SE 12 8 4 993–936 0.833
4. Szolnoki Olaj KK 12 8 4 960–922 0.833
5. Alba Fehérvár 12 7 5 1100–1049 0.792
6. KTE-Duna Aszfalt 12 7 5 951–964 0.792
7. DEAC 13 7 6 1074–1064 0.769
8. Zalakerámia ZTE KK 13 6 7 1068–1097 0.731
9. PVSK-VEOLIA 13 6 7 1093–1167 0.731
10. Kaposvári KK 12 5 7 952–922 0.708
11. Oroszlány SE Lions 12 5 7 948–965 0.708
12. Sopron KC 12 3 9 908–970 0.625
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 2 10 984–1112 0.583
14. JP Auto - Jászberény KSE 12 1 11 825–987 0.542

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik