Férfi kosár NB I: egy perc, egy kéz, három döntő tripla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 20:06
Két hazai győzelem a férfi kosárlabda NB I 5. fordulójának szombati játéknapján: a Kaposvár a hajrában triplaesőt zúdítva fordított az Alba Fehérvár ellen (92–83), míg a Sopron átmeneti visszaesést követően vette vissza a kezdeményezést a Körmend ellen (74–66).

A kaposvári meccs negyedik negyedének elején, Braydon Hobbs büntetője után úgy nézett ki, a végéig kitartó előnyhöz juthat az Alba (58–67), csakhogy ekkor éles üzemmódba kapcsolták magukat a Kaposvár triplavetői! A hajrát beindító Hrvoje Puljko verte be az elsőt, Braniszlav Jancsikin egy percen belül (!) három hármassal olajozta a gépezetet, és a 14–2-es roham végén már a hazaiaknál volt az előny. Az Albának még sikerült egyenlítenie, csakhogy Louis Hinnant két közelijét Puljko megtoldotta még egy hármassal, Wayne Chism zsákolása után megvolt a közte tíz (88–78), és innen már nem volt visszaút.

A soproni mérkőzésen a hazaiak 14 ponttal vezettek a szünetben (45–31), de a Körmendnek volt ereje visszakapaszkodni. Ferencz Csaba triplája és duplája jelentette a közelítést, Jeremy Fears sikeres hármasa után fordult is az állás (63–64), de postafordultával Ruják András is bevert egy triplát, és a Sopron 11–2-es finissel behúzta a meccset.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 5. FORDULÓ

KAPOSVÁRI KK–ALBA FEHÉRVÁR 92–83 (18–17, 23–24, 17–25, 34–17)
Kaposvár, 900 néző. V: Vígh, Török R., Boros
KAPOSVÁR: Hinnant 8, Fodor M. 10, PULJKO 17/9, HENDLEIN 21/3, CHISM 12/3. Csere: JANCSIKIN 20/12, Kiss K. 2, Kovács S. 2. Edző: Fekete Ádám
ALBA FEHÉRVÁR: Szanati 2, Supola 7, R. MOORE 22/9, Juhos 4, TÓTH N. 12. Csere: Hobbs 6/3, Kemp 11, SOMOGYI 13, Tóth P. 4, Olah 2. Edző: Carlos Frade
Kipontozódott: Kemp (39. p.), Chism (40. p.)
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 7. p.: 12–8. 13. p.: 25–26. 17. p.: 34–32. 23. p.: 44–47. 26. p.: 48–55. 34. p.: 72–69. 38. p.: 84–76
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Nehéz mérkőzésen végig sok hibával játszottunk, sokáig nem találtuk az ellenszert a kellemetlen védekezésre. Az utolsó negyedben szurkolóink segítségével extrát alkotott csapatunk.
Carlos Frade: – Sokáig jól játszottunk, sajnos az utolsó percekben visszajöttek a kaposváriak, igazi csapatként küzdöttek, és nem engedték, hogy újra ellépjünk tőlük. A meccs fordulópontjaiból ők jöttek ki jobban.

SOPRON KC–FASHION INKOGNITO BC KÖRMEND 74–66 (22–22, 23–9, 8–16, 21–19)
Sopron, 1600 néző. V: Győrffy, Frányó, Pozsonyi
SOPRON: THOMAS 11, RUJÁK 10/6, THOMPSON 13/3, Tóth G. 4, BAROVICS 16. Csere: DÉNES 8, Takács 5/3, Bus, Trepák 5/3, Molnár A. 2. Edző: Sabáli Balázs
KÖRMEND: D. Moore 5/3, Fears 7/3, Kusnyer, FERENCZ 13/6, RAKOCEVIC 21. Csere: Török 7, Sonyák 3/3, FARKAS A. 8/6, Fodor G. 2. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–4. 8. p.: 18–12. 13. p.: 30–22. 16. p.: 38–24. 19. p.: 41–30. 26. p.: 51–42. 33. p.: 55–52. 36. p.: 58–57. 38. p.: 63–64
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Végletekig kiélezett harc volt, a vendégek a második félidőben jobban játszottak, mint mi. A szünetben elmondtam, hogy előnyünk még nem végeredmény. A hajrában sikerült a presztízscsatát megnyernünk, ez azonban nem tehet jóllakottá bennünket, nagyon kell figyelni a következő találkozókra is.
Hencsey Tamás: – Az első félidőben gyengén védekeztünk és gyengébben is játszottunk. Ennek ellenére a 38. percben mi vezettünk egy ponttal, de a Sopron tizenegy nullás rohammal fordított.

AZ ÁLLÁS
1. KTE-Duna Aszfalt 5 5 397–339 1.000
2. Zalakerámia-ZTE KK 5 4 1 361–343 0.900
3. Atomerőmű SE 5 4 1 441–362 0.900
4. Alba Fehérvár 5 3 2 431–392 0.800
5. Sopron KC 5 3 2 340–332 0.800
6. FORTRESS Jászberény 5 3 2 392–385 0.800
7. BC Körmend 5 2 3 351–367 0.700
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 5 2 3 363–386 0.700
9. Kaposvári KK 5 2 3 385–419 0.700
10. Pécsi VSK-PANNONPOWER 4 1 3 293–299 0.625
11. Falco KC Szombathely 4 4 315–337 0.500
12. Marso Nyíregyházi KK 5 5 373–481 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik