Szenzációs bemutatkozás a szlovák válogatottban: Tomás Bobcek első válogatott meccsén döntötte el a mérkőzést

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 13:11
null
Érthető a szlovákok öröme (Fotó: AFP)
Álomszerű debütálás. Első meccs, első lövés, talán a második labdaérintés – és máris gól. Tomás Bobcek alig pár másodperce volt a pályán, egészen pontosan 169 másodperce, amikor bal lábbal eldöntötte a mérkőzést. A fiatal támadó tökéletesen választotta meg a helyét Bénes László szöglete után, és hidegvérrel értékesítette a lehetőséget. Szlovákia 1–0-s győzelme Észak-Írország ellen azt jelenti, hogy Francesco Calzone szövetségi kapitány csapata legrosszabb esetben is pótselejtezős.

 

Számomra ez valami hatalmas. Pár nap vagy hónap múlva fogok igazán rádöbbenni, mit is jelent ez az egész, és mit tettem. De most nem szeretnék a fellegekben járni. Leírhatatlan érzések kavarognak bennem. Nagyon boldog vagyok. Régóta vágytam arra, hogy bemutatkozhassak a válogatottban, és most megkaptam az esélyt. Az, hogy még gólt is szereztem, már csak hab a tortán” – mondta a boldog újonc.

Tomás Bobcek klubszinten is remek formának örvend: az utóbbi öt tétmeccsen öt gólt szerzett a Lechia Gdansk színeiben, és az elmúlt hétvégén duplázni tudott. A 2024-es naptári évben már 16 találatnál jár a lengyel ligában, mindössze 26 mérkőzés alatt.

ÉSZAKÍR CSALÓDÁS

Amíg a kassai stadionban hatalmas volt a szlovák öröm, addig az északír futballistáknak sincs különösebben okuk búslakodásra. Bár az A-csoportban a 2026-os világbajnokság selejtezőjében már biztosan nem végezhetnek harmadiknál jobb helyen, a 2024–2025-ös idényben megnyert Nemzetek Ligája C-divíziós csoportjuknak köszönhetően már most biztosították részvételüket a jövő évi világbajnoki pótselejtezőben.

 

Michael O’Neill szövetségi kapitány ennek ellenére nem titkolta csalódottságát. „Másképp nem is lehet, amikor a mérkőzés végén egy ilyen góllal kap ki az ember. Ráadásul Daniel Ballardot egyértelműen két kézzel lökték meg az ellenfél részéről, tehát ezt a gólt sem lett volna szabad megadni. A szlovákok előző két találatát jogosan nem adták meg, hiszen les és kéz volt. Engem az bánt, hogy a játékvezető a végén nem tudta ezt kezelni. Odamentem hozzá, kezet fogtam vele, és azt mondtam, hogy erősebbnek kell lennie. Talán az fáj a legjobban, hogy Ballardot kiállították” – mondta a vendégek edzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A pénteki gól után természetesen jöttek a tréfás csapattársi megjegyzések is: „Lukás Haraslín már számolta, mennyit kell fizetnem a gólért. Azt mondta, dupla összeg lesz, de szívesen kifizetem a csapatkasszába” – nevetett a 24-éves játékos. 

A szlovák labdarúgó-válogatott a 2026-os világbajnokság selejtezőinek utolsó előtti mérkőzésén 1–0-ra legyőzte Észak-Írországot. A cél teljesült, de a találkozó koránt sem volt egyszerű.

A meccs során ugyanis a VAR kétszer is elvette a szlovákok gólját, ami könnyen megtörhette volna a csapatot. De nem így történt. „Úgy nézett ki, hogy ez egy szerencsétlen meccs lesz” – ismerte el a találkozó után Francesco Calzona szövetségi kapitány. A mester szerint Észak-Írország játékstílusa rendkívül idegőrlő volt: „Úgy játszottak, mint húsz éve. A száz percnyi játékból alig 49 volt tiszta játékidő. Rengeteg szabálytalanság, rengeteg megszakítás, ha az én csapatom így játszana, én lemondanék.”

A szlovákok azonban főként a második félidőben egyértelműen jobbak voltak. David Strelec a kapufát találta el, majd két szabadrúgás után gólt is szereztek – csakhogy mindkettőt visszavonta a VAR, egyszer les miatt, egyszer kezezés miatt.

Francesco Calzona külön kiemelte: „Ez egy hihetetlenül erős közösség. Nagyon összetartanak. Emberileg is olyan szinten vannak, hogy akár edző nélkül is megállnák a helyüket.” 

Elmondása szerint az elmúlt három és fél évben egyszer sem kellett fegyelmi problémát vagy komolyabb vitát megoldania a kereten belül.

A győztes gólt két cserejátékos hozta össze: Tomás Bobcek mellett Bénes László is kulcsszerepet játszott, hiszen az ő szögletrúgása után született a találat. „Megkapták a taktikai utasításokat, és mindketten remekül szálltak be” – mondta elégedetten a kapitány.

A korábban elvett gólok után azonban még Calzona is feszült volt – és nem ő volt az egyetlen. A középpályás Stanislav Lobotka frappánsan foglalta össze az érzést: „Ez olyan volt, mint amikor elhívsz egy csinos lányt randira, és kétszer sem jön el. Harmadszorra már nem is reménykedsz.”

Ezúttal azonban minden összejött. A harmadik „esély” gólt ért – és ezzel Kassa hőst ünnepelhetett Tomás Bobcek személyében.

A szlovákoknak már biztosan megvan a csoport második helyezése, amely pótselejtezőt jelent. Ha hétfőn este Lipcsében, ki-ki meccsen legyőzik a németeket, akkor egyenesen kijutnak a világbajnokságra.

Foci vb 2026
15 órája

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

A szlovákok 91. percben szerzett góllal megverték Kassán az északíreket, így minimum a pótselejtezőben érdekeltek lesznek, de még a csoportjukat is megnyerhetik.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Luxemburg–Németország 0–2 (Woltemade 49., 69.)
Szlovákia–Észak-Írország 1–0 (Bobcek 90+1.)
Kiállítva: Ballard (90+9., Észak-Írország)

     
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–KGkP
1. Németország

5

4

1

10–3+712
2. Szlovákia

5

4

1

6–2+412
3. Észak-Írország

5

2

3

6–606
4. Luxemburg

5

5

1–12–110

 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Számunkra a rájátszás elérése a cél!

Magyar válogatott
2 perce

Az NL-ből már nem vezet út a magyar válogatottnak a vb-pótselejtezőbe

Magyar válogatott
9 perce

Heimir Hallgrímsson: Nagyon tetszik, hogy ezen az úgynevezett döntőn a saját kezünkben van a sorsunk

Magyar válogatott
1 órája

Caoimhín Kelleher: Érezhető, hogy nagy meccs vár ránk, óriási esemény lesz

Magyar válogatott
2 órája

Hat magyar játékosnak és Marco Rossinak is figyelnie kell a sárga lapra Írország ellen

Magyar válogatott
3 órája

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
4 órája

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Foci vb 2026
15 órája

Induljon a nemzeti matek: így juthat ki a magyar válogatott vasárnap csoportelsőként, egyenes ágon a vb-re!

Foci vb 2026
23 órája
Ezek is érdekelhetik