Férfi kosár NB I: a Sopron is elkapta a bajnokcsapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.14. 19:47
null
Ruják András (9) 15 pontot szerzett, ő volt a bajnokverő soproniak legeredményesebb játékosa (Fotó: Tumbász Hédi)
Negyedik vereségét is elszenvedte a címvédő Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben: a 12. forduló szombati játéknapján a Sopron győzte le 69–56-ra hazai pályán a fehérváriakat.

 

A Sopron 8–6 után állva hagyta az Albát, az első negyed hátralévő részét 12–2-vel hozta le, és ezzel jelentős előnyt szerzett (20–8) – az volt a kérdés, sikerül-e megőriznie a végső dudaszóig. Sikerült! A nagyszünetben már 17 pont volt a fór (39–22), és a harmadik negyed olyannyira nem hozott fordulatot, hogy az Alba harminc perc után mindössze 31 pontnál tartott, és nem volt egyetlen játékosa sem, aki elérte volna a tízpontos határt.

Az utóbbi statisztikán sikerült kozmetikázni, az eredményen nem nagyon – a Sopron magabiztosan megnyerte a meccset. A Körmend, a Kaposvár és az Atomerőmű után a Sopron a negyedik csapat, amelyik legyőzi a címvédőt ebben a bajnoki szezonban.

A Körmend először nyert három bajnokit egymás után. A vasiak 11–2-vel indítottak a Jászberény ellen, de 17–17 és 28–28 után újra kellett kezdeniük az építkezést. Az első félidő zárása aztán remekül sikerült a kiválóan büntetőző Muhammad El-Amin vezérletével (20–7), és a hazaiak onnantól egyértelműen kézben tartották a meccset.

A szombati játéknap harmadik mérkőzésén a Szeged és a Pécs sokáig majdhogynem fej fej mellett haladt, aztán a harmadik negyedben az addig is többnyire előrébb járó szegediek toltak egy 8–0-s rohamot – Horváth Ákos és Jonathan Levy bevert egy-egy triplát ekkor –, és a pécsiek erejéből már csak arra futotta, hogy szorossá tegyék a hajrát.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
12. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

SOPRON KC–ALBA FEHÉRVÁR 69–56 (20–8, 19–14, 7–9, 23–25)
Sopron, 1700
néző. Vezette: Benczur, Hegedüs, Frányó
SOPRON: THOMAS 14, THOMPSON 12, Takács 5/3, Dénes, Barovic 13. Csere: RUJÁK 15/9, Trepák, TÓTH G. 7/3, Molnár A. 3/3. Edző: Sabáli Balázs
FEHÉRVÁR: Szanati, Moore 14/9, Tóth P. 4, Tóth N. 6, Somogyi 8. Csere: HOBBS 11/9, Supola 2, Oláh 7/3, Juhos 4, Timkó. Edző: Carlos Frade
Kipontozódott: Juhos (40. p.), Barovic (40. p.)
Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–2. 6. p.: 8–2. 8. p.: 15–6. 11. p.: 20–8. 14. p.: 27–16. 17. p.: 35–29. 19.p.: 39–20. 24. p.: 40–26. 27. p.: 40–29. 30. p.: 46–31. 33. p.: 46–39. 36. p.: 56–43. 39. p.: 65–52
Mezőnybeli dobószázalék: 27/61 (44%), ill. 20/58 (34%). Hárompontosok dobószázaléka: 6/20 (30%), ill. 7/24 (29%). Büntetők dobószázaléka: 9/16 (56%), ill. 9/10 (90%)
Lepattanók: 32, ill. 40. Támadólepattanók: 5, ill. 8. Legtöbb lepattanó: Barovic 9, ill., Tóth N. 11
Legtöbb gólpassz: Dénes 5, ill., Hobbs 3
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Jól felkészültünk a fehérváriakból, és a fiúk maximálisan betartották a megbeszélteket. Egy-két kivételtől eltekintve sikerült átvinni a labdát támadásba, játékunk az első félidőben átlag feletti volt, s a védekezésünk is elfogadhatóan működött. Fordulás után a fehérvári védőmunka megakadályozott bennünket abban, hogy megismételjük az első húsz percbeli jó teljesítményt.
Carlos Frade: – Nagyszerű meccs volt, kiválóan felkészültek belőlünk a vendéglátók. A szezonkezdetkor látszott, jó csapat lesz a Sopron. Koncentráltan játszott, és jelentős előnybe került. Próbáltunk felzárkózni, de ez nem a mi napunk volt. A zárkózást a jó hazai védekezés akadályozta meg.

Inkognito Fashion Körmend BC–Fortress-Jászberény 96–83 (22–17, 26–18, 24–24, 24–24)
Körmend, 1600 néző. V: Kapitány, Török, Bognár
KÖRMEND: Moore 14/6, EL-AMIN 20/3, Ferencz 7/3, TÖRÖK 13, RAKOCSEVICS 26. Csere: KUSNER 12/12 , KUTASI 4, Grebenár, Sonyák. Vezetőedző: Hencsey Tamás
JÁSZBERÉNY: Savic 10/3, Raivio 14, SOÓS 17/3, Horti 2, DRAMICSANYIN 19/3. Csere: Lázár 7, Mladenovics 2, Dukics 12/6. Vezetőedző: Földi Sándor
Kipontozódott: Lázár (32. p.), Raivio (39. p.)
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–2. 8. p.: 17–7. 14. p.: 28–28. 18. p.: 35–28. 25. p.: 60–42. 30. p.: 69–59. 35. p.: 85–76. 39. p.: 92–83
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás:
– Örülök a győzelemnek, különösen azért, mert a szezon legjobb játékát hoztuk. Megvolt az egyensúly támadásban és védekezésben is, valamint a pályán a játékosok között is. Kicsit haragszom azért, mert a jelentősebb előnynél mindig kiengedtünk. De szerencsére mindig meg tudtunk újulni, jó csapatmunka volt!
Földi Sándor: – Két megtizedelt csapat nagy csatája volt a mérkőzés, amelyet a Körmend nyert meg. Ennek egyik oka az volt, hogy néha butaságokat is elkövettünk. Többször fel tudtunk zárkózni, nagyot küzdöttünk, de lyukas volt a védekezésünk, támadásban sok labdavezetéssel játszottunk, nem volt igazi csapatjátékunk, pedig nálam ez az alapelv.

NATURTEX SZTE-SZEDEÁK–PVSK-PANNONPOWER 90–84 (24–20, 15–17, 28–14, 23–33)
Szeged, 500 néző. V: Földházi, Balog Gy., Salla
SZEGED: Jereminov 10/3, LEVY 23/9, Horváth Á. 3/3, WILLIAMS 28/3, Csorvási M. 4. Cs: Kiss Zs. 3/3, Vida 2, Csorvási L. 13, Wirth 4. Edző: Bonifert Domonkos
PÉCS: NELSON 24/9, Kovács P. 13/3, Csabay 9/9, Budimir 12/6, Bödő. Cs: Halász 7, Bíró O. 8/6, Nagy K. 4, Somogyfoki 7/3. Edző: Csirke Ferenc
Kipontozódott: Somogyfoki (40. p.), Csorvási L. (40. p.)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–13. 9. p.: 20–19. 12. p.: 26–20. 17. p.: 34–31. 23. p.: 47–40. 27. p.: 61–48. 32. p.: 71–55. 38. p.: 22–74
MESTERMÉRLEG
Bonifert Domonkos: – A negyedik negyed elején húszpontos vezetésünknél buta hibákkal tettük szorossá a mérkőzést.
Csirke Ferenc: – Túl puhán védekeztünk a harmadik negyedben, és el is ment a meccs.

AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 13 12 1 1126–914 0.962
2. KTE-Duna Aszfalt 12 9 3 886–829 0.875
3. Sopron KC 12 8 4 865–817 0.833
4. Alba Fehérvár 12 8 4 997–917 0.833
5. Kaposvári KK 12 7 5 949–939 0.792
6. BC Körmend 13 6 7 1016–1017 0.731
7. Zalakerámia-ZTE KK 12 5 7 886–928 0.708
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 5 7 922–982 0.708
9. FORTRESS Jászberény 12 5 7 936–997 0.708
10. Falco KC Szombathely 12 4 8 979–983 0.667
11. Pécsi VSK-PANNONPOWER 12 3 9 904–954 0.625
12. Marso Nyíregyházi KK 12 1 11 906–1095 0.542

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik