Férfi kosár MK: meglepetés, a Sopron legyőzte a Szolnokot, és döntős

Vágólapra másolva!
2023.04.08. 18:45
A budapesti Tüskecsarnokban a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében a Sopron KC 82–76-ra legyőzte a Szolnoki Olajt, ezzel bejutott a döntőbe, ahol a Falco–Kecskemét párharc győztesével találkozik.
A Sopron meglepetésre legyőzte a Szolnokot (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
A Sopron meglepetésre legyőzte a Szolnokot (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A címvédő Szolnoki Olajbányász várta esélyesként a férfi Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjét a Tüskecsarnokban, az első kosarat azonban a Sopron KC amerikai centere, Juwan Durham szerezte, majd a korábbi szolnoki Andre Jones is beköszönt. Nyolc nullával startolt a leghűségesebb város csapata, rögtön időt is kért Gasper Potocnik, az Olaj szlovén edzője.

„Gyerünk, Olajka” – biztatták csapatukat a szolnoki drukkerek, hogy ennek köszönhetően vagy sem, de Jabril Durham és Lukács Norbert is betalált kintről. Jimmy Gavin triplájával a nyolcadik percben már a piros mezesek vezettek, Lukács nagy blokkja után azonban nem tudták növelni az előnyüket, sőt, kétszer is betalált az SKC.

Lukács ihletett formában kosárlabdázott, bátran is vállalkozott, a 11. percre elérte a 11 pontot (21–14 a Szolnoknak). Közelebb lopóztak aztán a soproniak, ám fordítani nem sikerült nekik – 27–24-es Olaj-vezetésnél Jabril Durham vitt végig egy gyorsindítást, noha többen is erős pressziót gyakoroltak rá, hogy megakadályozzák ebben. Képes volt egyenlíteni a Sopron, Lukács azonban bepöcizett egy lepattanót úgy, hogy közben el is lökték, igaz, a büntetőt kihagyta.

Valerio-Bodon Vincent nagy asszisztja után Jordan Barnett ismét előnyhöz juttatta a „kihívót”, amely kétpontos előnnyel kezdhette a második félidőt.

Egy perc 15 másodperccel később a különbség már hatpontnyi volt (41–35), sőt, Jones triplája után hét lett a differencia, majd rövidesen kilenc – úgy tűnt, mintha a Sopronnak fontosabb lenne, hogy megnyerje ezt az összecsapást.

Barnett kosara után 48–37-es eredmény állt a táblán, sőt, dobhatott plusz egy büntetőt, de előbb Potocnik mester időkéréssel próbálta rendbe tenni csapata nem túl gördülékeny játékát. Mínusz 12-ről kellett visszakapaszkodnia a Szolnoknak, miközben gyakorlatilag minden támadásból kosár született, alaposan feljavult a felek dobószázaléka. Ennek ellentmondott Valerio-Bodon, aki három büntetőjéből egyet sem volt képes értékesíteni, míg Bojan Szubotics, az Olaj csapatkapitánya a 27. percben szerezte meg első kosarát a találkozón, rögtön egy fontos hármast. Gavin is beköszönt távolról, látótávolságon belülre került a Potocnik-legénység, Jones gyors triplával nyugtatta meg a soproni szurkolókat (59–51).

64–57-es soproni előnnyel indult a záró periódus, aztán bő három perccel később már csak 66–65-re vezetett Kosztasz Flevarakisz együttese, nem csoda, hogy időt kért a görög szakember. Megállt a tudomány soproni oldalon, beindult a Szolnok-tábor is, Jabril Durham triplájával már a Magyar Kupa tavalyi győztese vezetett! Yasiin Joseph szintén távoli kosárral válaszolt, majd Barnett kissé szerencsés találattal háromra növelte az SKC előnyét. Juwan Durham zsákolása szerencsés nem, ellenben kifejezetten látványos volt, úgyhogy rögvest az Olaj került lépéskényszerbe. 76–73-as Sopron-vezetéssel kezdődött az utolsó két perc, Maliek White táblás duplájával megnyugtató pozícióban találta magát a nyugati együttes. Szubotics hárompontost szerzett, aztán visszajátszást követett el alapvonali bedobásból az SKC. Mindhiába, Szubotics szabálytalan elzárással hozta helyzetbe Gavint, így elvették a labdát az Olajtól a játékvezetők.

Nem faultolt a Szolnok, és jól tette, megszerezte a labdát, de Szubotics rossz vállalása a gyűrűt sem érte el, aztán a túloldalon szabálytalankodott és kipontozódott. Joseph két büntetője sikeresnek bizonyult, 80–76-nál újra az Olaj kért időt. Nem született kosár, elúszott a hajó, kiesett a címvédő, a Sopron KC kilenc év elteltével játszhat ismét döntőt a Magyar Kupában – a végső dudaszó után a szurkolók szétszedték a játékosokat, akik megérdemelten, jó teljesítménnyel harcolták ki a fináléba kerülést.

A másik mérkőzésen: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 82–68

KOSÁRLABDA, FÉRFI MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ (TÜSKECSARNOK)
ELŐDÖNTŐ

Sopron KC–Szolnoki Olajbányász 82–76 (14–16, 21–17, 29–24, 18–19)
Tüskecsarnok, 1500 néző. V: Földházi, Tóth C., Nagy V.
SOPRON: JOSEPH 22/12, JONES 15/6 Valerio-Bodon 6, Barnett 11, JUWAN DURHAM 12. Csere: Molnár M. 4, WHITE 9, Takács N. 3/3, Supola, Sitku. Edző: Kosztasz Flevarakisz 
SZOLNOK: JABRIL DURHAM 16/12, LUKÁCS 16/12, Barnes 10/3, Szubotics 8/6, WILLIAMSON 11/3. Csere: Gavin 6/6, Pongó Máté 6/6, Révész Á. 3, Rudner, Gilszki. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–0. 6. p.: 8–8. 8. p.: 10–11. 12. p.: 14–21. 15. p.: 22–27. 19. p.: 35–33. 24. p.: 49–37. 28. p.: 56–51. 34. p.: 66–65. 36. p.: 73–68. 40. p.: 78–76. Kipontozódott: Szubotics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kosztasz Flevarakisz:
– Mindenkinek fontos a négyes döntő, az ilyen jellegű torna sokat jelent a szurkolóknak is. Jó hangulatban, nagy csatát vívtunk az Olajjal, s a meccs nagy részét kontrolláltuk, több lepattanót szereztünk és 23 gólpasszt is, ami kiemelkedő. Csapatként győztünk, ezzel a három lépésből már kettőt megtettünk, már csak egy hiányzik a célkitűzésünk eléréséhez. Nagyon erős Szolnokot vertünk meg, ez értékesebbé teszi a sikerünket.
Gasper Potocnik: – A Sopron jól játszott, megérdemelte a győzelmet. Lehetőségünk volt nyerni, de akkor elrontottuk az akciónkat, s összességében nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, nem azt a teljesítményt nyújtottuk, ami elég ahhoz, hogy döntőt játsszunk. A bronzmeccsre odatesszük magunkat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik