Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Belgrádban – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 23:33
null
Hanga Ádámék nem bírtak a Partizannal, amelyet a képen az öt pontig jutó Aleksza Avramovics képvisel (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám csapata 104–90-es vereségbe futott bele a motiváltabb Partizan Beograd vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján. Az Olympiakosz a görög derbi megnyerésével erősítette meg pozícióját az első helyen, a Monaco müncheni győzelemmel megszerezte a pályaelőnyt a negyeddöntőre, míg a Baskonia és a Zalgiris érzelemdús hazai diadallal nyomatékosította igényét a playoffhelyekre. Nem akármilyen utolsó két fordulóra van kilátás: a negyeddöntő négy szabad helyéért még hat csapat verseng!

PARTIZAN–REAL MADRID 104–90

A két napja csapata egyik kulcsemberének bizonyuló Hanga Ádám jól irányzott triplájával kezdte a pontgyűjtést a Real Madrid a szerb fővárosban, a magyar irányító bedobott még egy hármast az első negyedben, amely kétpontos vendégvezetéssel zárult. A második negyedben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, aztán 35–34 után a belgrádiak pazar szériát futottak, Kevin Punter és James Nunnally vezérletével 14–4-es rohammal zárták a játékrészt – ekkor Dzanan Musa és a jó tízperces pihenőről visszatérő Hanga két-két büntetője hozott csak pontot a Realnak.

A hazaiak a harmadik negyedben sem lassítottak, a Real leginkább Mario Hezonja három triplájának, valamint a büntetővonalra jutásnak és a biztos kezű büntetőzésnek köszönhette, hogy tartani tudta a lépést. A negyedik játékrész első hat pontját a Partizan szerezte, időkéréssel és cserékkel próbált reagálni a Real, de ezen az estén nem lehetett megfékezni a rájátszásba jutásért hajtó, fantasztikus biztatást kapó fekete-fehéreket – legalábbis a már negyeddöntős pályaelőnnyel bíró Realnak nem sikerült. A hazaiak húsz ponttal is vezettek, a Real abból csiszolt le valamennyit a végső dudaszóig.

Punter és Mathias Lessort 16-16 pontig jutott a Partizanban, amely idei legmagasabb Euroliga-pontszámával (104) zárt, a Realban Dzanan Musa volt a legeredményesebb 22-vel. Hanga 21.04 percet töltött a játéktéren, 10 pont (2/3 tripla, 4/4 büntető), egy-egy lepattanó, assziszt, labdaszerzés és -eladás került a neve mellé.

OLYMPIAKOSZ–PANATHINAIKOSZ 81–73

A görög derbi akkor sem tét nélküli, ha a két csapatot, mint most, szakadék választja el a tabellán – ezt jól mutatta az első félidő. Hiába szedett össze korán két személyi hibát Jorgosz Papajannisz, a PAO utóbbi hetekben igen ponterős centere, a helyére beálló Arturas Gudaitis gyorsan beszórt 10 pontot. S mivel az Olympiakosz mind a kilenc tripláját elrontotta, a nagy kedvvel játszó zöldek vezettek a nagyszünetben (33–38). A harmadik negyed aztán egyértelműen a vörösöké volt (24–10), Szasa Vezenkov szórta a duplákat, Kosztasz Papanikolau az első hármast is célba küldte, és bár a Panathinaikosz nem szakadt le, fordítani már nem tudott. Tarik Black 21, Vezenkov 19 pontot ért el a győzteseknél, Paris Lee 15-tel volt a vendégek legjobbja.

BAYERN MÜNCHEN–MONACO 81–84

Szoros meccset vívott egymással a táblázaton egymástól nagy távolságban elhelyezkedő két csapat, 14-szer fordult az állás, 54 faultot fújtak a játékvezetők. A végjáték méltó volt az izgalmas előadáshoz: Jordan Loyd 2+1-e után hét ponttal vezetett a Monaco (75–82), úgy tűnt, eldőlt a meccs, de a hátralévő 43 másodpercben a müncheni Vladimir Lucsics (20 pont) két triplát is behajított, és a dudaszó pillanatában még csapattársa, Corey Walden is elereszthetett egyet – az már nem ment be... A három ponttal nyerő Monacónak újra nagy erőssége volt Mike James: a fegyelmi okokból egy időre felfüggesztett amerikai hátvéd 28 pontot szórt. A Monacónak is megvan a pályaelőny a negyeddöntőre.

BASKONIA–FENERBAHCE 92–69

Mert a Fenerbahce kikapott... A hazaiak a playoffreményük életben tartásáért, a vendégek a rájátszásba jutás biztossá tételéért léptek pályára, nagy csatát várhattunk, az is volt. A meccs nagy részében a Fener vezetett, a Baskonia kapaszkodott, mígnem a hazaiak legjobbja, Vanja Marinkovics a harmadik negyed legvégén triplával fordított (60–58). Marinkovics duplájával indult az utolsó tíz perc, a hazaiak nagyon elkapták a fonalat, 32–11-es utolsó negyedet trappoltak, a hat triplát bevágó Marinkovics meg sem állt 35 pontig.

ZALGIRIS–VALENCIA 95–74

A Zalgiris a szoros első félidő végjátékában lépett meg, 44–40 után nyolcpontos robogással zárta az első húsz percet, és amikor a harmadik negyed elején Rolands Smits behajított egy triplát, már 15 pont volt az előny (57–42), és a hazaiak tartották is a tempót. A fontos győzelmet arató litván csapatban hatan is túljutottak a tízpontos határon, Lukas Lekavicius (16) a legmesszebbre, míg James Webb 18 ponttal volt a legeredményesebb a Valenciában, amely ezzel a vereséggel hivatalosan is kiszállt a playoffért dúló harcból. Nem úgy a Zalgiris!

ASVEL–CRVENA ZVEZDA 60–76

Bár a playoffba az egymás elleni eredmények miatt már nem juthat be, a Zvezda hozta a kötelezőt Lyonban: sorozatban a harmadik Euroliga-mérkőzését is megnyerte.

CSÜTÖRTÖKÖN TÖRTÉNT

A Maccabi Tel-Aviv sorozatban hatodszor is nyert, megint közelebb lépett a playoffhoz, életben tartotta rájátszást illető reményeit a címvédő Anadolu Efes, míg a Barcelona biztossá tette, hogy otthon kezd, azaz – az Olympiakosz Pireuszhoz és a Real Madridhoz hasonlóan pályaelőnyben lesz a negyeddöntőben.

ANADOLU EFES–VIRTUS BOLOGNA 86–67

A playoffról már biztosan lemaradó bolognaiak egy félidőn át tartották a szoros eredményt, az elején vezettek is, aztán a nagyszünet után úgy jártak, mint két nappal korábban sorstársaik, a milánóiak: simán kikaptak az Anadolu Efestől. Az isztambuliak könnyen kerültek dobóhelyzetbe, és 73.5 százalékkal (25/34) dobták a duplákat. Ante Zizic 24 ponttal és hat lepattanóval vezette az Efest, Elijah Bryant dupla duplát tett hozzá (13, 11), a Virtust a hajrában a hátán cipelő, összes pontját az utolsó 11 percben szerző Niccolo Mannion 17 ponttal zárt. A megelőző öt meccséből négyet elveszítő címvédő Efes két győzelemmel zárta ezt a hetet, és versenyben maradt a playoffért.

MACCABI–MILAN 85–66

A Milan halovány playoffreménye életben tartásáért lépett pályára Tel-Avivban, ám nem tudott kezdeményezővé lenni, futott az eredmény után, legfeljebb rövid felzárkózásokra volt képes. Utoljára 66–60-nál: azt követően 14–2-es Maccabi-roham következett, amivel el is dőlt a meccs. Roman Szorkin 18, Lorenzo Brown 17, Wade Baldwin 15 pontot szerzett a hazai csapatban, a Milanban Shabazz Napier 15-tel zárt. A Maccabi sorozatban hatodszor nyert, ott toporog a rájátszás küszöbén, ami pedig a Milant illeti, immár bizonyos: hiába produkált remek eredményeket az utóbbi hetekben (11 meccsen nyolc győzelem), az elpuskázott idényrajt miatt az olasz csapat nem lesz ott a rájátszásban.

BARCELONA–ALBA BERLIN 72–56

A berliniek felszabadultan játszhattak, úgy is játszottak sokáig, az első negyed hajrájától a harmadik elejéig náluk volt az előny. Aztán 39–37-es vezetésnél megtorpantak, fordított a Barca, és Tim Schneider triplája (43–42) után hét katalán pont zárta a harmadik tíz percet. A folytatásban Schneider újabb triplával faragott a hátrányból, de erre már tíz Barca-pont jött zsinórban, és több fordulat nem történt: a katalánok egymás után negyedszer is győztek, biztossá téve a negyeddöntőbeli pályaelőnyüket. Sertac Sanli 12, Nikola Mirotic 11 pontot szerzett a hazai csapatban.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 32. FORDULÓ
Március 30., csütörtök

Anadolu Efes Istanbul (török)–Virtus Segafredo Bologna (olasz) 86–67
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Emporio Armani Milan (olasz) 85–66
Barcelona (spanyol)–Alba Berlin (német) 72–56
Március 31., péntek
Partizan Beograd (szerb)–Real Madrid (spanyol) 104–90
Bayern München (német)–Monaco (francia) 81–84
Zalgiris Kaunas (litván)–Valencia Basket (spanyol) 95–74
Olympiakosz Pireusz (görög)–Panathinaikosz (görög) 81–73
Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–Fenerbahce (török) 92–69
ASVEL Villeurbanne (francia)–Crvena zvezda (szerb) 60–76

AZ ÁLLÁS
1. Olympiakosz*32239
2692–24130.719
2. Real Madrid* 322210
2712–2513 0.688
3. Barcelona*322210
2562–24250.688
4. Monaco*3221112646–2574 0.656
5. Maccabi Tel-Aviv
3219132674–2589 0.594
6. Fenerbahce 3218142641–25800.563
7. Partizan Beograd 3218142706–26160.563
8. Baskonia3217152721–26500.531
9. Zalgiris 3217152440–2479 0.531
10. Anadolu Efes
321616 2627–25610.500
11. Crvena zvezda 3215172425–24550.469
12. Emporio Armani Milan 3214182366–24460.438
13. Valencia Basket3214182606–27380.438
14. Virtus Bologna3213192487–26380.406
15. Bayern München3211212458–25770.344
16. Panathinaikosz 3211212484–26020.344
17. Alba Berlin329
232528–26960.281
18. ASVEL Villeurbanne328
242356–25790.250

* a csillaggal jelölt csapatok bejutottak a playoffba

A 18 csapat 34 fordulós, oda-visszavágós körmérkőzésben zajló alapszakasza (2022. október 6.–2023. április 14.) után az első nyolc helyezett bejut a playoffba, ahol négy páros mérkőzést rendeznek – azok győztesei játszanak majd a final fourban.

A KEDDI, SZERDAI EREDMÉNYEK
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Virtus Segafredo Bologna (olasz) 111–80
Anadolu Efes Istanbul (török)–Emporio Armani Milan (olasz) 89–69
Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–Alba Berlin (német) 93–87
Partizan Beograd (szerb)–Barcelona (spanyol) 80–89
Panathinaikosz (görög)–
Bayern München (német) 86–76
Real Madrid (spanyol)–Fenerbahce (török) 90–75
Olympiakosz Pireusz (görög)–ASVEL Villeurbanne (francia) 81–55
Crvena zvezda (szerb)–Valencia Basket (spanyol) 92–73
Zalgiris Kaunas (litván)–Monaco (francia) 79–70

A HÁTRALÉVŐ KÉT FORDULÓ PROGRAMJA
33. FORDULÓ
Április 6.

Zalgiris Kaunas (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Crvena zvezda (szerb)–Olympiakosz Pireusz (görög)
Fenerbahce (török)–Anadolu Efes Istanbul (török)
Valencia Basket (spanyol)–Virtus Segafredo Bologna (olasz)
Real Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)–ASVEL Villeurbanne (francia)
Április 7.
Panathinaikosz (görög)–Alba Berlin (német)
Emporio Armani Milan (olasz)–Barcelona (spanyol)
Monaco (francia)–Partizan Beograd (szerb)

34. FORDULÓ
Április 13.

Alba Berlin (német)–ASVEL Villeurbanne (francia)
Crvena zvezda (szerb)–Fenerbahce (török)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Baskonia Vitoria-Gasteiz (spanyol)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Real Madrid (spanyol)
Virtus Segafredo Bologna (olasz)–Emporio Armani Milan (olasz)
Április 14.
Anadolu Efes Istanbul (török)–Monaco (francia)
Bayern München (német)–Zalgiris Kaunas (litván)
Partizan Beograd (szerb)–Panathinaikosz (görög)
Barcelona (spanyol)–Valencia Basket (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik