Férfi kosár BL: hattal kikapott a Falco a Tenerifétől otthon

GYŐRI FERENC, TÓTH GÁBORGYŐRI FERENC, TÓTH GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 20:02
null
Clark (labdával) 17 pontjával a Falco legeredményesebbje lett (Fotó: Unger Tamás / Vas Népe)
A férfi kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában az L-csoportban a Falco otthonába látogató spanyol Tenerife nagy küzdelemben hat ponttal, 79–73-ra nyert a a két kulcsjátékosát nélkülöző szombathelyiek ellen.

 

Az idény legnehezebb mérkőzése várt kedd este a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathelyre, s ez több szempontból is igaz volt. Egyrészt nem játszott még olyan erős csapattal, mint a spanyol ACB-ligában nyolc győzelemmel és hét vereséggel álló Lenovo Tenerife, másrészt a koronavírus éppen erre a fontos Bajnokok Ligája-találkozóra tizedelte meg a vasiak keretét, talán a két legfontosabb játékos, Perl Zoltán, és a csapatkapitány Váradi Benedek hiányzott (utóbbit Benke Szilárd helyettesítette vezetői posztján), továbbá Kovács Benedeket sem küldhette harcba Milos Konakov edző. Harmadrészt a múlt héten elhagyta a klubot és a horvát Cibonához szegődött a szakmai tanácsadó, a szlovén Gasper Okorn, aki vezetőedzőként két bajnoki címhez és egy Magyar Kupa-győzelemhez segítette a Falcót.

A tisztes helytállás mellett titkon abban is bíztak a szombathelyiek, hogy megnyerhetik ezt a piszkosul nehéz összecsapást, de ennek csekély volt a realitása. A feldobás utáni konfettieső miatt hamar kényszerszünettel kellett szembenéznie a feleknek, a gyors takarítás után a hazaiak vezették az első támadást, az első két kosarat azonban a látogató szerezte, amit Golomán György két sikeres büntetője, meg Benke Szilárd távoli kettese követett. A hatodik percben a nemzetközi porondon is debütált a Falco új amerikai szerzeménye, Deontae Hawkins, rögvest le is tette a névjegyét egy faulttal.

8–17-nél magához hívta tanítványait Konakov mester, de nem tört meg a spanyolok lendülete, 12 pontos előnybe kerültek, tíz perc alatt öt triplát is értékesítettek. A BL-átlagot tekintve 27 pont hiányzott az NB I listavezetőjétől, ezt csak nagyon fegyelmezett védekezéssel és masszív csapatmunkával lehetett pótolni. A második negyedben kezdte megtalálni a játékát a sárga-fekete alakulat, a 16. percre 30–28-ra zárkózott fel. Egyetlen probléma volt csupán, méghozzá a Tenerife bámulatos triplamutatója – a nagyszünetig kilencet vágtak be 17 próbálkozásból.

Versenyben maradtak a mieink, sőt, Keller Ákos második triplájával 47-nél utolérték a fekete mezeseket. Aztán Golomán küzdötte be valahogy a gyűrűbe a labdát, így először került a vezetés a magyar bajnoki címvédőhöz. Mindenki odatette magát, Somogyi Ádám minden labdáért megharcolt, hatalmas melót tett bele a védekezésbe, és természetesen a támadásépítésbe szintén, ahogyan igaz volt mindez Marvin Clarkra is.

A negyedik negyedet a Kanári-szigetekiek kezdték, de az első két perc kosár nélkül pergett le. A grúz Giorgi Sermadini törte meg a csendet több ízben is, előbb öt, majd hét ponttal szivárogtak el a vendégek. Nagy hajrát kellett nyitnia a Falcónak, Barac kettő plusz egyes játéka után egy-egy támadóhiba következett mindkét oldalon. A kétes szituációkból nem jött ki jól a hazai gárda, ráadásul a Tenerife edzőjének talán túl sok reklamálást engedett meg a játékvezetői hármas.

Az utolsó bő két percre 70–73-mal fordult a két csapat, hogy ilyen szoros lehetett a végjáték, az már önmagában megért egy kalapemelést a tartalékos vasiak részére. Clark faultolta Sermadinit, aki bedobta mindkét büntetőjét, s mivel a túloldalon nem esett magyar kosár, szinte megoldhatatlanná vált a Falco helyzete. Győzni is tudott a Tenerife, de sikerült megnehezíteni a feladatát, aminél sokkal többet nem lehetett várni. A BL második csoportkörének nyitányán elveszett tehát a hazai európai veretlensége a Szombathelynek, de csüggedni nem szabad, folytatás a jövő héten Litvániában!

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
L-CSOPORT, 1. FORDULÓ
FALCO-VOLVO ALPOK AUTÓ SZOMBATHELY–LENOVO TENERIFE (spanyol) 73–79 (13–25, 26–18, 19–17, 15–19)
Szombathely, 2750
néző. V: Oskars (lett), Ciulin (román), Baki (török)
SZOMBATHELY: SOMOGYI 11/6, BENKE 16, CLARK 17/3, Golomán 7, Keller Á. 9/6. Csere: Barac 13, Hawkins, Verasztó. Edző: Milos Konakov
TENERIFE: HUERTAS 7/3, SALIN 13/9, Wiltjer 8/6, S. Rodríguez 5/3, SERMADINI 19. Csere: Sastre 5/3, Doomekamp 6/6, Borg 8/6, Guerra 2, Todorovic 6. Edző: Txus Vidorreta
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–6. 7. p.: 8–17. 13. p.: 22–28. 17. p.: 30–32. 20. p.: 39–43. 24. p.: 49–47. 27. p.: 54–54. 30. p.: 58–60. 34. p.: 61–66. 38. p.: 70–73
Kipontozódott: Clark (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov:
– Nagyon büszke vagyok a csapatomra – a problémáink ellenére sikerült helyt állnunk. Fegyelmezetten, csapatként kosárlabdáztunk, jól harcoltunk. Igaz, ilyen közönség előtt nem is lehetett rosszul játszani. Sajnálom a vereséget – de megyünk tovább!
Txus Vidorreta: – Tudtuk, hogy a Falco milyen problémákkal küzd, ennek megfelelően nagyobb volt a rotációnk, mégis szoros meccset játszottunk. Az első félidőben nagyon jól dobtunk, a másodikban már kevésbé. Elsősorban a jó védekezésünknek, és a stabil büntetőzésünknek köszönhetjük a győzelmet.

A csoport másik mérkőzése
Január 26., szerda
18.30:
Rytas (litván)–Strasbourg (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik