Férfi kosár BL: a Falco hazai pályán sem bírt a Bursával

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 20:14
A férfi kosárlabda Bajnokok Ligája 5. fordulójában a Falco hazai pályán 77–64-re kikapott a török Bursától. Ezzel a szombathelyieknek nem marad esélyük, hogy továbbjussanak az első csoportkörből.
Perl Zoltán 14 pontja nem volt elég (Kovács Péter, archív)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Perl Zoltán 14 pontja nem volt elég (Kovács Péter, archív) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Októberben borzasztó első félidei teljesítményt nyújtott a Falco a Bursa elleni idegenbeli összecsapáson, a nagyszünetben, huszonöt pontos hátrányban volt, és akkor lényegében el is dőlt annyi idő alatt a mérkőzés, a török csapat végül 90–63-ra nyert.

Amely ha a két csapat második, szombathelyi meccsén pontosabb a támadásainál, szintén nagy előnyt dolgozhatott volna ki, de húsz perc alatt „csak” 34 pontig jutott, így maradt a magyar bajnoknak esélye a második félidőre.

Persze ehhez gyökeres változásra lett volna szüksége, mert nem nagyon emlékezhetnek a szombathelyi drukkerek olyan meccsre az Aréna Savariában, amikor az első húsz percben mindössze 23 pontig jutnak el kedvenceik. Az idényben nem először betliztek fontos meccsen a légiósok, akik közül az első negyedben Stefan Tot, a másodikban Raymond Cowels volt képes egy duplára, a többiek némák maradtak. Eleinte Keller Ákosnak, aztán Perl Zoltánnak, végül Kovács Benedeknek volt néhány felvillanása a kőkemény török védekezéssel szemben, leginkább ennek a magyar magnak volt köszönhető, hogy a nagypihenő előtt „csak” tizeneggyel ment a Bursa. Néha egészen hajmeresztő hibákat követtek el a szombathelyiek, esetenként azt hitte az ember, hogy forró a labda, és égeti a hazai kezeket a technikai hibák láttán. A 16. percben – amikor a Falco mindössze 13 pontnál járt – Milos Konakov sokadszor nézett végig a kispadon, hogy tudna fordítani a mérkőzés menetén, de nem nagyon látott senkit, aki akkor a vállára tudta volna venni az együttest.

És ezzel a második félidőben is így lehetett a szakember, mert a Falco nem tudta kihasználni, hogy a szünet után a Bursa hat perc alatt csak négy pontot dob, és bár nagy nehezen visszakapaszkodott egy triplányi különbségre, a harmadik negyed végén ismét jöttek a gyermeteg rontások, és mehetett a kukába minden addigi erőfeszítés. Keményen védekezett a török csapat, de csak egy kicsivel játszott jobban, mint a Falco, amely olyanokat hibázott, mintha ez lett volna az idény első edzőmeccse, és a játékosok nem tudják, mire számítsanak a másiktól.

A záró tíz percben Matt Tibynak sikerült egy fokozattal feljebb kapcsolni, de a másik oldalon Deon Thompson és Rob Gray is elkapta a fonalat, az olló pedig kinyílt a hajrára, a szombathelyieknek nem maradt esélye a maguk javára fordítani a találkozót.

Ahogy arra sem, hogy ebben az évadban továbbjussanak az első csoportkörből, a két hét múlva sorra kerülő, Strasbourg elleni hazai záróforduló már csak a franciáknak lesz fontos, persze becsületből azért nem lenne baj szépen búcsúzni ettől a Bajnokok Ligája-kiírástól.

KOSÁRLABDA, FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ, A-CSOPORT
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Bursa (török) 64–77
(11–21, 12–13, 20–19, 21–24)
Szombathely, 2820 néző. V: Maestre (francia), Attard (olasz), Salis (lett)
FALCO: Pot 5/3, Cowels 10/3, Z. Brown 2, TIBY 12/3, KELLER Á. 11/3. Csere: PERL 14, Barac 6, Kovács B. 4, Sövegjártó. Edző: Milos Konakov
BURSA: GRAY 18/3, UGURLU 13, Tanisan 6/6, Büyüktuncel, Toure 6. Csere: THOMPSON 15/3, Milaknis 6/3, Kurtuldum 5/3, BRAIMOH 8/3. Edző: Dimitrisz Priftisz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 9. p.: 9–21. 13. p.: 13–27. 17. p.: 17–31. 20. p.: 23–34. 22. p.: 28–34. 26. p.: 35–38. 30. p.: 43–53. 34. p.: 52–61. 38. p.: 58–70
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov:
– Megérdemelten nyert a Tofas. Jól felkészültünk a meccsre, a védekezésünk összességében jól is működött, ám a gyenge támadójátékunk vereséghez vezetett. Jól járt a labda, de ezúttal nemigen értek célba a dobásaink. Dolgozunk tovább – az idény folytatásában jobbnak kell lennünk!
Dimitrisz Priftisz: – A csoport első helyét céloztuk meg, de nem úgy alakultak a dolgaink a BL-ben, ahogyan elterveztük. Éppen ezért fontos volt a szombathelyi meccs, ennek megfelelően vetettük bele magunkat a csatába. Tudtuk, hogy a magyarországi mérkőzés más lesz, mint a hazai volt – küzdelmes összecsapást nyertünk meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik