Körmend: győzni kell Kecskeméten és bízni benne, hogy a Honvéd megveri a Sopront

F. Z.F. Z.
2026.04.08. 10:59
null
Kocsis Tamás (Fotó: Kovács Péter)
A háromszoros magyar bajnoknak nem elég győznie Kecskeméten, a Sopron fővárosi veresége is szükséges a negyeddöntős nyolcadik hely eléréséhez a férfibajnokság alapszakaszának utolsó játéknapján.

Csak félig van a saját kezében a sorsa az Egis Körmendnek a férfibajnokságban, amelyben szombaton az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik. A háromszoros magyar bajnok jelenleg a kilencedik helyen áll, s Kecskemétre utazik, míg a nyolcadik Sopron a Honvéd vendége lesz. A vasi együttes egyetlen módon juthat a playoffba, ha nyer és közben a Sopron veszít. Ugyanis ha utóbbi győz, akkor hiába végeznek a csapatok egyforma győzelem/vereség mutatóval (12/14), az egymás elleni összevetésben a Sopron a jobb (két győzelem).

„Sajnos a Falco elleni vármegyei rangadón kissé enerváltak voltunk, megérdemelten győztek a szombathelyiek, aztán az Oroszlány ellen ugyan nyertünk, de roppant görcsösen játszottunk – emlékezett vissza az előző két fordulóra Kocsis Tamás, a Körmend vezetőedzője. – Leegyszerűsödött a helyzet, győzni kell Kecskeméten és bízni benne, hogy a Honvéd megveri a Sopront. Motiválni nem kell a játékosokat, hiszen azért nem ugyanaz a negyeddöntőben folytatni az idényt, mint az alsóházban. Ezt  lehetőségnek kell tekintenünk, s igenis képesnek kell lennünk győzni, ha önmagunkat is negyeddöntőre érdemesnek tartjuk.”     

Egyébként még abban is bízhatnak a vasiak, hogy a Honvédnak sem mindegy, hogyan fejezi be az alapszakaszt, mert ha győz, és eközben a DEAC kikap Szegeden, akkor hatodikként zár, s nem a hetedik helyen.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
ALAPSZAKASZ, 26. (UTOLSÓ) FORDULÓ
18.00: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 
18.00: Kometa-KVGY Kaposvári KK–Atomerőmű SE
18.00: MVM-OSE Lions–Zalakerámia ZTE KK
18.00: SZTE-Szedeák–Debreceni EAC
18.00: Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Egis Körmend
18.00: EPS-Honvéd–Sopron KC
18.00: NKA Universitas Pécs–Alba Fehérvár

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Szolnok252232316–19400.94047
  2. Szombathely251962260–20170.88044
  3. Kaposvár251782313–21940.84042
  4. Paks251692264–20760.82041
  5. Fehérvár2515102302–21810.80040
  6. Debrecen2514112055–21140.78039
  7. Honvéd2513121974–19180.76038
  8. Sopron2511142002–20000.72036
  9. Körmend2511142223–23100.72036
10. Pécs259162058–21270.68034
11. Zalaegerszeg258172058–22360.66033
12. Kecskemét257181965–21460.64032
13. Oroszlány256192104–23140.62031
14. Szeged*257181779–21000.62031
*A Szegedtől egy pont levonva.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a DEAC fel szeretné tenni a pontot az i-re

Kosárlabda
5 órája

Férfi kosárlabda NB I: hazai sikerek a negyeddöntő első mérkőzésein

Kosárlabda
2026.04.18. 20:02

Férfi kosár NB I: végre berobban a rájátszás!

Kosárlabda
2026.04.18. 09:45

Száz pont fölé jutott a Pécs; a ZTE kikapott hazai pályán a férfi kosárlabda NB I alsóházában

Kosárlabda
2026.04.17. 20:25

„Valahogy ezen is továbblépek” – sérüléséről beszélt Filipovity Péter

Kosárlabda
2026.04.16. 12:00

Férfi kosárlabda NB I: a tisztes helytállás a tartalékos Sopron célja a Szolnok ellen

Kosárlabda
2026.04.15. 09:30

A Kaposvár kikapott az Atomerőműtől, de így is harmadikként zárta az alapszakaszt a férfi kosár NBI-ben

Kosárlabda
2026.04.11. 20:20

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
2026.04.09. 11:04
Ezek is érdekelhetik