A dudaszó pillanatában kapott kosárral esett ki a Szolnok a kosár BL-ből

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.01.13. 19:17
null
Somogyi Ádám a mezőny legeredményesebbje lett (Fotó: Czinege Melinda)
A férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharc harmadik, döntő mérkőzésén a Szolnoki Olajbányász végletekig kiélezett csatában, 0.3 másodperccel a vége előtt esett kosárral kapott ki 87–86-ra az olasz Triestétől Miskolcon.

Nincs szerencséje a Bajnokok Ligájában a hazai mérkőzéseivel kapcsolatban az időjárással az NHSZ-Szolnoki Olajbányásznak, egy hete a Trieste elleni playinpárharc első felvonásának napján is leszakadt a hó országszerte, emiatt a csoportmeccseken tapasztaltaknál jóval kevesebben látogattak ki a DVTK Arénába, a piros-feketék „albérletébe”. Ahol megint kevesen voltak, ezúttal hófúvások és ónos eső okozta nehezített közlekedési körülmények miatt, még úgy is, hogy a klub két szurkolói buszt (ingyenesen) indított Szolnokról.

Az előző, trieszti meccsen mindössze 11 percet játszó, térdsérüléssel bajlódó amerikai Auston Barnes három tökéletes duplával nyitott, de 7–6-ra és később 17–11-re a vendégek vezettek, s 28–21-es olasz előnnyel zárult az első negyed. Nem védekezett jól az Olaj, és a párharcban addig 22 pontot átlagoló, csütörtökön 33 pontot szerző Le’Tre Darthard első kísérlete és kosara is csak a 14. percben született meg. A végül 25 pontig jutó Somogyi Ádám viszont eredményesen játszott, de nem járt elég jól a labda hazai csapatnál, keményen védekeztek az olaszok, akik öt ponttal jártak előrébb a nagyszünetben.

A fordulás után 5–0-val nyitott az Olaj, kiegyenlített, de a Trieste 11–2-t futott válaszként. Krnjajszki Borisz lépett elő, triplájával ismét vezetett a Szolnok a 29. percben, ám Francesco Candussi is kitűnő dobóformát mutatott a másik oldalon, így főleg a 211 centiméter magas olasz center vezérletével kilenc ponttal ellépett a vendéggárda. Erre 10–0-val felelt az Olaj, azaz fordulatos volt a mérkőzés. 86–85-nél, 14 másodperccel a lefújás előtt az olaszok támadtak, s Jeff Brooks visszatett egy a lepattanót a magyar gyűrű alatt 0.3 másodperccel a vége előtt. A Szolnoknak egy azonnali dobásra maradt ideje, Somogyi passzát a remekül elszakadó Brady Skeens próbálta bezsákolni, Juan Toscano-Anderson érkezett, és élőben meg a televíziós felvétel lassítása alapján is egyértelműen úgy tűnt, a 2022-ben a Golden State Warriorsszal NBA-t nyerő mexikói hátvéd megütötte a szolnoki center kezét, a bírók azonban nem fújtak személyi hibát.

Halm Rolland és Boros Zoltán, korábbi válogatott kosárlabdázók, az M4 Sport szakkommentátorai szerint egyenesen csalás történt...

Így nyert és továbbjutott a 2. csoportkörbe a Trieste, ott a spanyol Tenerife és a Gran Canaria, valamint a cseh Nymburk lesz az ellenfele a legjobb 16 között.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT
3. MÉRKŐZÉS, MISKOLC
NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–PALLACANESTRO TRIESTE (olasz) 86–87 (21–28, 17–15, 25–21, 23–23)
Miskolc, 1000 néző. Vezette: Liszka (lengyel), Vulic (horvát), Marques (portugál)
SZOLNOK: SOMOGYI 25, Darthard 6, HOLT 8/6, Skeens 9, Barnes 12/6. Csere: Rudner 6/6, KRNJAJSZKI 20/3, Molnár M., Vrbac. Edző: Vedran Bosnic
TRIESTE: Ruzzier 8/6, TOSCANO-ANDERSON 12/3, RAMSEY 19/3, BROOKS 14/3, Uthoff 8/6. Csere: Brown 10/3, Candussi 14/9, Moretti, Deangeli 2. Edző: Israel González
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–5. 5. p.: 11–9. 7. p.: 11–17. 9. p.: 18–25. 12. p.: 21–30. 15. p.: 25–34. 16. p.: 29–34. 17. p.: 34–37. 18. p.: 34–41. 19. p.: 38–41. 21. p.: 43–43. 23. p.: 43–50. 25. p.: 45–54. 26. p.: 52–56. 29. p.: 57–58. 30. p.: 60–58. 31. p.: 63–66. 32. p.: 65–69. 35. p.: 69–78. 36. p.: 79–78. 40. p.: 86–85
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Trieste javára
MESTERMÉRLEG
Vedran Bosnic: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, szoros végjátékban maradtunk alul a nagyon hosszú kispadú, négy volt NBA-játékost, Euroliga-tapasztalattal felvértezett kosarasokat a soraiban tudó ellenféllel szemben. Nálunk volt, aki sérülten vállalta a játékot, és volt, aki emiatt hiányzott, de így is szoros végjátékra késztettük ellenfelünket. Mindkét csapat megérdemelte volna a nyolcaddöntőbe kerülést.
Israel González: – Örülünk a győzelemnek, amit sok utazás után sikerült megszerezni. Ezen a napon nagyon koncentrált volt a csapat, az utolsó pillanatban sikerült megnyerni a meccset. Kiélezett párharc volt, ezúttal kiegyensúlyozott volt a csapat, jól mozogtak, játszottak a fiúk.

VÉLEMÉNYEK
Borisz Krnjajszki, a Szolnok hátvédje: – Egylabdás mérkőzés volt, de nem kifejezetten ezen múlt. Az első negyedben nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, kényelmes dobásokat engedtünk nekik. Kétszer is visszajöttünk a mérkőzésbe nagy hátrányból, a végén pedig bármelyik csapat továbbjuthatott volna.
Juan Toscano-Anderson, a Trieste bedobója: – Kemény meccs volt, Somogyi Ádám elképesztően játszott a párharc alatt, nagyon sok gondot okozott, de Auston Barnes és Krnjajszki Borisz személyében is jó játékosokat ismertünk meg. Nagyon nehéz mérkőzés volt, magas színvonalú csatában kerekedtünk felül.

 

 

Legfrissebb hírek

Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a továbbjutáshoz

Kosárlabda
9 órája

Bravúr Triesztben, kiharcolta a harmadik meccset a Szolnok a férfi kosár BL rájátszásában

Kosárlabda
2026.01.08. 21:55

Kosárlabda: optimista légkörben készül a Trieste elleni második meccsre a Szolnok

Kosárlabda
2026.01.08. 12:58

Kosárlabda: hisznek a Trieste elleni egyenlítésben a szolnokiak

Kosárlabda
2026.01.08. 06:31

Kikapott a Szolnoki Olajbányász, hátrányba került a férfi kosárlabda BL rájátszásában

Kosárlabda
2026.01.06. 19:39

A Triestével csatázik a Szolnok a férfi kosárlabda BL rájátszásában

Kosárlabda
2025.12.17. 21:30

Férfi kosár BL: ha nyer a Szolnok,  biztosan eléri a playint

Kosárlabda
2025.12.10. 10:43

Nagy izgalmak után egypontos Szolnok-siker a kosárlabda Bajnokok Ligájában

Kosárlabda
2025.10.29. 20:07
Ezek is érdekelhetik