Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a továbbjutáshoz

Az egész idényét meghatározó összecsapásra készül az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, amely kedd este a Pallacanestro Trieste együttesét fogadja a Bajnokok Ligája playinjének harmadik, sorsdöntő mérkőzésén Miskolcon. A párharc eddig érdekesen alakult, hiszen előbb az itáliaiak vették el a magyar bajnok pályaelőnyét (82–62), majd két nappal később a piros-feketék győztek az olasz kikötővárosban (89–80), vagyis a vendéglátónak még nem sikerült nyernie. A Tisza-parti gárda nyilván azt szeretné, hogy a sorminta megszakadjon kedden, s hazai sikerrel záruljon a találkozó, ami azt jelentené, hogy az Olaj története során először bejutna a 2. csoportkörbe, amelyben a spanyol Tenerife és Gran Canaria, valamint a cseh Nymburk várna rá és újabb hat mérkőzést játszhatna március közepéig.
| Israel González, a Trieste spanyol edzője: – Nagyon jó meccset játszott legutóbb a Szolnok, múlt csütörtökön óriási energiával, jól kezdett, s akárhányszor megközelítettük, mindig meg tudott újulni. Kulcsfontosságú volt a végeredmény szempontjából, hogy 22 támadó lepattanót szedtek az Olaj játékosai, ez túl sok a mi szemszögünkből. Egyszer már nyertünk Miskolcon, most újra meg kell tennünk a továbbjutáshoz. |
„Kitűnő gárdával játszunk, ez a véleményem nem változott a párharc kezdete óta – mondta a Nemzeti Sportnak hétfőn Vedran Bosnic, a szolnokiak bosnyák vezetőedzője, aki a nyáron szerződött a klubhoz. – A keretük bő és fizikailag erős kosárlabdázókból áll. Tetszett, ahogy játszottunk Triesztben, nem adtunk nekik könnyű kosarakat, amennyire lehetett, kontrolláltuk a mérkőzést. Kevesen számítottak arra, hogy tudunk nyerni Olaszországban, nagy bravúr volt, főleg úgy, hogy Auston Barnest a meccs nagy részében nélkülöznünk kellett. Kedden új összecsapás lesz, nyilván próbálnak majd az olaszok is változtatni. A lényeg, hogy nyugodtak maradjunk, magunkra figyeljünk. A tökéletes teljesítménynél is jobbat kell nyújtanunk, mert egy nálunk nívósabb együttessel találkozunk, lehet, hogy a száz százalék sem lesz elég a győzelemhez.”
A múlt csütörtöki idegenbeli bravúr értékét növelte, hogy Triesztben térdfájdalmai miatt mindössze 11 percet játszott az említett Barnes, a magyar bajnok amerikai erőcsatára, aki kulcsemberként az előző hét összecsapáson 29 percet töltött átlagban a parketten.
„Egyelőre nem tudom, játszhat-e Auston – folytatta Bosnic. – Valószínűleg csak egy-két órával a találkozó kezdete előtt dől el, hogy ott lesz-e a csapatban. Felkészülünk arra is, mi legyen a stratégia, ha nem számíthatunk a játékára.”
A roppant erős játékoskeretű triesztiek (négy NBA-ben és két Euroligában korábban pallérozódó játékosuk van) a 8. helyen állnak a Serie A-ban, a hétvégén öt ponttal legyőzték a Cantut hazai pályán a 20 pontos, a 2023–2024-es évadban még a Toronto Raptorsban is NBA-meccseket játszó amerikai hátvéd, Jahmi’us Ramsey vezetésével. Az egyesület 1930 és 1941 között öt bajnoki címet szerzett, azóta liftezett az élvonal és a másod-, valamint a harmadosztály között, legutóbbi nagy sikerét 1994-ben érte el, amikor a Koracs-kupában (az akkori harmadik számú kontinentális sorozatban) döntőbe jutott, ám ott a görög PAOK-tól kétszer kikapott.
FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Playin, 3. mérkőzés
17.30: NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–Pallacanestro Trieste (olasz), Miskolc (Tv: M4 Sport)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Férfi kosárlabda MK: Szolnok–Alba a legjobb nyolc között







