Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

A 14. FORDULÓ RANGADÓJÁN az újonc Kaposvár fogadta a bajnok Szolnokot, és ugyan jól kezdett a vendéglátó, az 5. percben 10–15-nél Dzunics Braniszlav már időt kért. Az első negyed közepén pályára lépett a címvédőnél Le’Tre Darthard is, a bokasérülése miatt hiányzó amerikai triplagyáros október 24. után játszott újra. Ragyogóan dobott távolról az Olaj (5/6), a 10. percben már 15 ponttal húzott el (14–29).
Ezután azonban több volt az eladott labda a vendégeknél és a gyors kosár a hazaiaknál, akik a 14. percben az amerikai Mylik Wilson hármasával már csak triplányi hátrányban voltak. Időt is kért Vedran Bosnic, de nem lassított a Kaposvár, átvette a vezetést is, feljavult és keményebb lett a védekezése, miközben elkényelmesedett a Szolnok. Egy 23–4-es somogyi etapot követően Bosnic megint magához rendelte csapatát, amely aztán Darthard hármasával megkezdte a felzárkózást, döntetlennel ért véget az izgalmas és változatos első félidő.
Fordulás után 9–0-val kezdett a Kaposvár, ideges lett a vendéggárda, amit jól jelzett, hogy az egyébként jól játszó Somogyi Ádám technikai hibát kapott, mert mérgében nekidobta a labdát Darrion Trammelnek. 58–49-re lépett meg a hazai csapat a 23. percben, Bosnic ismét magához hívta együttesét, amely azt követően nagyon összekapta magát, és repesztett egy 16–0-s etapot. Noha két perc múlva újra fordított a Kaposvár, az utolsó negyedben bedarálta ellenfelét a címvédő a szenzációs tripla duplát (13 pont, 11 lepattanó, 13 gólpassz) jegyző Somogyi vezetésével.
A második helyezett Falco kiütötte a tabella végére lecsúszó Oroszlányt, az Alba pedig a Sopront.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések
Kometa-KVGY Kaposvári KK–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 86–92 (19–29, 30–20, 20–16, 17–27)
Jegyzőkönyv később…
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–MVM-OSE LIONS 112–84 (27–19, 23–15, 27–24, 35–26)
Szombathely, 2960 néző. V: Földházi, Minár, Földesi
FALCO: Jovanovics 6/6, TANOH DEZ 12/3, Novakovics 7/3, Bognár K. 11, BELO 15. Csere: AVERY 26/15, Keller Á. 5, Váradi 5/3, PERL 15/3, Whelan 6/6, Verasztó 2, Herger 2. Edző: Milos Konakov
OROSZLÁNY: SERTOVICS 20/15, Randolph 15/3, Takács Zs. 9, Sövegjártó 3/3, Peringer 13. Csere: Hollowell 2, RUJÁK 15/6, Szabadfi 4, Kristyák 3/3. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–4. 4. p.: 10–4. 5. p.: 13–8. 7. p.: 19–10. 13. p.: 36–22. 16. p.: 44–29. 18. p.: 46–29. 21. p.: 52–37. 25. p.: 59–45. 25. p.: 65–48. 27. p.: 70–53. 29. p.: 77–58. 32. p.: 82–64. 35. p.: 91–66. 37. p.: 98–68
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Először is jobbulást kívánok a sérült oroszlányi játékosoknak. Végig kontrolláltuk a meccset, a mi akaratunk érvényesült. Egyetlen negatívum, hogy több olyan hibánk is volt, ami a nem megfelelő koncentráció, a lazaság eredménye. Ezeket nagyon nem szeretem. Annak viszont igencsak örülök, hogy azoknak a játékosoknak több lehetőséget tudtam adni, akiknek erre szükségük volt, akiknek viszont kevesebbre, ők most többet pihenhettek.
Forray Gábor: – Akkor is a szombathelyi csapat lett volna az esélyesebb, ha teljes kerettel jövünk. De megemelem a kalapom a játékosaim, különösen a magyar fiatalok előtt. Persze hibáznak is, de minden pályán töltött perc kamatozni fog számukra a jövőben. Viszont egy játékosommal elégedetlen vagyok – nevet nem mondok. Neki nem a statisztikája volt a gond, hanem az elfogadhatatlan, hogy nem fut vissza egy eladott labdára. Ennek lesz is következménye. Mindenesetre most jobban játszottunk, mint a ZTE ellen – és várjuk vissza a sérülteket.
Tudósított: PUM ANDRÁS
ALBA FEHÉRVÁR–SOPRON KC 95–77 (21–20, 30–6, 24–29, 20–22)
Székesfehérvár, 1444 néző. V: Goda, Söjtöry, Dr. Németh P.
ALBA: JOSEPH 15/9, VOJVODA 18/3, Bigelow 14, STUCKMAN 15/9, Omenaka 9. Csere: Osztoics, PHILMORE 12, Pongó Marcell 8, Takács Martin 2, Németh Á. 2, Gyurákovics. Edző: Oliver Vidin
SOPRON: THOMPSON 21/6, NELSON 12/3, Kovács B. 9/3, Manjgafic 10/6, Flasár 7. Csere: Kucsera 7/3, Struger 2, Takács K. 2, Meszlényi 3, Hajdu 4. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–6. 5. p.: 12–8. 8. p: 17–20. 12. p.: 21–20. 15. p.: 33–20. 18. p.: 40–22. 22. p.: 56–29. 25. p.: 60–41. 28. p.: 67–46. 32. p.: 77–58. 35. p.: 83–66. 38. p.: 93–68
Kipontozódott: Kucsera (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Oliver Vidin: – Elégedett voltam, főként a második negyeddel, amikor megfelelő vitalitással, energiával és intenzitással védekeztünk, és ebből jól sikerültek a támadások. Huszonöt pontos előnyt dolgoztunk ki, ami a félidőre megfelelőnek tűnt. Ami viszont nem tetszett, hogy a nagy különbségű előny után a csapat hátradőlt, és a Sopron valamennyire felzárkózott. Egyébként minden paraméterben jobbak voltunk, mint ellenfelünk, nagyon fontos volt, hogy megnyertük a lepattanócsatát.
Gasper Potocnik: – Az Alba megint megmutatta, fizikailag mennyire erős és gyors csapat, játékosai nagyon agresszívak támadásban, de főleg védekezésben. Fiatal csapatom van, amelyhez türelem kell, hogy jöjjenek az eredmények, most azonban azt látom, el kell gondolkodni és meg kell nézni, hogy az elmúlt fordulók vereségei után hogyan tudnánk előre előrelépni. Három negyeden keresztül pariban voltunk a házigazdával, de ott volt a katasztrofális második játékrész, és ezt nem engedhettük volna meg magunknak.
Tudósított: KÁLDOR ANDRÁS
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD–DEAC 87–79 (27–24, 22–17, 21–16, 17–22)
Ludovika Aréna, 1070 néző. V: Benczur, Mészáros B., Jankovics
HONVÉD: DIMITRIJEVICS 19/9, RUSH 17/9, KELLER I. 6, SIMMONS 15/3, Dorogi. Csere: Dócs 2, Simon K., O’BANNON 11/3, Valerio-Bodon V. 13/3, Radó 2, Kopácsi 2. Edző: Zlatko Jovanovics
DEBRECEN: Tyus 12/3, MÓCSÁN 18/15, Wade 6, Kovács Á. 4, OSZTOJICS 15. Csere: PONGÓ MÁTÉ 9/3, SZUBOTICS 15/3, Gáspár M., Gál Cs. Edző: Pethő Ákos
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–6. 5. p.: 15–13. 9. p.: 25–22. 13. p.: 31–30. 17. p.: 40–36. 22. p.: 59–41. 26. p.: 64–53. 31. p.: 70–61. 34. p.: 72–67. 37. p.: 82–72
Kipontozódott: Tyus (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Zlatko Jovanovics: – Úgy készülünk a mérkőzésre, mintha már a rájátszásban lennénk. Nagyon fontos volt nekünk a meccs, nyomás is volt rajtunk, így nehéz dolgunk volt. A második félidő elején mutatott energiánk elképesztő volt, és ugyan ezt nem tudtuk végig fenntartani, védekezésünkkel és az abból induló játékunkkal megmutattuk az igazi arcunkat: jól járt a labda és kihasználtuk a lehetőségeinket. Nagyon büszke vagyok a srácokra!
Pethő Ákos: – Nagyon sok labdát adtunk el, a harmadik negyed eleji kétperces rövidzárlat meghatározta a mérkőzés menetét, mert ott nagy előnyt szerzett a Honvéd. Küzdöttünk, egész közel felzárkóztunk, de sajnos nem tudtunk egyenlíteni vagy fordítani. Összességében hat támadólepattanót engedtünk, ezt túl lehet élni, de hogy néhány pont hátrányban így kezdjük a harmadik negyedet, az megengedhetetlen. Emellett hiába dobtunk jól kintről, nagyon sok eladott labdánk volt, így sokszor el sem jutottunk azokig a helyzetekig, amiket terveztünk.
Tudósított: KÖVÉR ATTILA
A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
December 29.
NKA Univ. Pécs–Körmend
Szeged–Atomerőmű
December 30.
Kecskemét–Zalaegerszeg
M | Gy | V | L–K | Relatív | P | |
| 1. Szolnok | 14 | 13 | 1 | 1310–1089 | 0.964 | 27 |
| 2. Falco | 14 | 11 | 3 | 1282–1113 | 0.893 | 25 |
| 3. Alba Fehérvár | 14 | 9 | 5 | 1285–1231 | 0.821 | 23 |
| 4. Kaposvár | 14 | 8 | 6 | 1265–1242 | 0.786 | 22 |
| 5. Honvéd | 14 | 8 | 6 | 1145–1110 | 0.786 | 22 |
| 6. Körmend | 13 | 7 | 6 | 1183–1185 | 0.769 | 20 |
| 7. Atomerőmű | 13 | 7 | 6 | 1164–1131 | 0.769 | 20 |
| 8. Debrecen | 14 | 7 | 7 | 1127–1183 | 0.750 | 21 |
| 9. Sopron | 14 | 7 | 7 | 1132–1144 | 0.750 | 21 |
| 10. Zalaegerszeg | 13 | 5 | 8 | 1116–1161 | 0.692 | 18 |
| 11. Kecskemét | 13 | 4 | 9 | 1009–1094 | 0.654 | 17 |
| 12. Pécs | 13 | 3 | 10 | 1051–1121 | 0.615 | 16 |
| 13. Szeged | 13 | 3 | 10 | 959–1110 | 0.615 | 16 |
| 14. Oroszlány | 14 | 3 | 11 | 1152–1266 | 0.607 | 17 |








