Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

F. Z.F. Z.
2025.11.07. 10:39
null
Kathryn Westbeld szerint a görögöket csapatként jászva múlta felül a DVTK (Fotó: FIBA)
A nyáron szerződtetett amerikai Kathryn Westbeld főszerepet vállalt a DVTK Olympiakosz elleni, alighanem továbbjutást érő, nagy különbségű győzelmében a női elitsorozat csoportkörének utolsó előtti játéknapján.

 

Szerdán jöhettek rá a diósgyőri szurkolók, miért is szerződtette Kathryn Westbeldet a DVTK, amely a női Euroliga első csoportkörének 5. fordulójában 24 ponttal legyőzte a görög Olympiakoszt, és ezzel gyakorlatilag kiharcolta a továbbjutást. A WNBA-ben a Phoenix Mercury játékosaként döntőt játszó, így Miskolcra csak október közepén érkező amerikai magasbedobó a sorsdöntő ütközet előtt mindössze négy mérkőzést játszott a diósgyőriekkel, ám adós maradt a kiemelkedő játékkal. Nem úgy a görögök ellen: 29 perc alatt 26 pontot, kilenc lepattanót és két gólpasszt jegyezve együttese legjobbja volt.

„Először is nagyon büszke vagyok, ahogyan a csapat játszott – mondta a Nemzeti Sportnak a 29 éves játékos, aki az előző másfél idényben Európában Szekszárdon kosárlabdázott. – Az érkezésem óta próbáljuk összehangolni a játékunkat, s most szinte minden működött. Többen előléptek, főleg Bella Smuda, aki a második félidőben vezér volt. Védekezésben is megvolt az összhang a pályán lévők között, s ami a legfontosabb, egységesen, csapatként kosárlabdáztunk, ez volt a siker kulcsa.”

Westbeld újoncként 54 mérkőzésen lépett pályára a Mercuryben, átlagban 15 percet játszott, de sajnos a döntőben elég kevés szerep jutott neki.

„Hihetetlen évad volt, a Phoenix igazi szuperklub, a legjobbak egyik legjobbja, ami a működési szervezettséget, a célokat, a körülményeket illeti, büszke és boldog vagyok, hogy tagja voltam a csapatnak – mondta a tengerentúli élményeivel kapcsolatban a magasbedobó. – Sosem jó döntőben veszíteni, de rengeteget tanultunk ebből is, és annyira kemény a liga, hogy már önmagában az óriási teljesítmény, hogy addig eljutottunk. Az újoncévben amúgy is a tanuláson volt a hangsúly, már most izgatott vagyok, ha a jövő évadra gondolok. Kőkemény munka áll a mögött, hogy eddig eljutottam.”     

Westbeld rengeteg újdonsággal szembesült, amióta megérkezett, és sok nehézséggel kell, kellett megbirkóznia, mert Szekszárdon abszolút kulcsemberként, vezérként tekintettek rá, a játékok nagy része rá épült, a DVTK-ban viszont a csapatjáték az alapelv.

„Folyamatosan ismerkedem valamivel, de ez minden klubváltásnál így van – folytatta a 190 centis középjátékos. – Az eddigi tapasztalataim pozitívak, a lányok kedvesek, az edző érti a dolgát, a csarnok és a létesítmények fantasztikusak, egyszerűen boldognak érzem magam, hogy itt lehetek. Nagy elvárásokkal tekintünk az idényre, ennek egy része az Euroligában a továbbjutás, míg nekem az, hogy minél jobban összecsiszolódjak új csapattársaimmal és beilleszkedjek az együttesbe.” 

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

A Diósgyőr 24 ponttal múlta felül a görög Olympiakoszt.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
C-CSOPORT, A 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
November 26., szerda 
17.30: Olympiakosz (görög)–Fenerbahce Opet (török)
20.00: Valencia Basket Club–DVTK HUN-THERM

     
AZ ÁLLÁS

 

 

 

 

 

1. Fenerbahce

5

5

442–317

10

2. Valencia

5

3

2

416–341

8

3. DVTK

5

1

4

331–433

6

4. Olympiakosz

5

1

4

336–434

6

 

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
12 órája

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Női kosár NB I: a DVTK a Sopront, a Pécs a TFSE-t verte magabiztosan az elődöntő nyitányán

Kosárlabda
2026.04.18. 19:41

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31
Ezek is érdekelhetik