Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Ilari Seppälä dicséri a magyar játékosokat

K. Zs.K. Zs.
2025.11.28. 13:55
null
Ilari Seppälä (Fotó: Getty Images)
Ilari Seppälä szerint jól védekező, egyben technikás és ponterős játékosok alkotják a magyar férfi kosárlabda-válogatottat, amely a finnek ellen kezdi meg péntek este Szombathelyen a világbajnoki selejtezősorozatát.

A Kecskeméten légióskodó irányító-bedobó a finn szövetség honlapjának nyilatkozva kiemelte, hogy a 12 fős hazai keretből tízen a magyar bajnokságban kosárlabdáznak, és többségük meghatározó szerepet játszik alakulatában.

„Magyarország hagyományos sportnemzet, és a kosárlabda is azon sportágak közé tartozik, amely iránt érdeklődnek a szurkolók. A legtöbb helyen sokan látogatnak ki a mérkőzésekre” – fogalmazott a játékos, hozzátéve, hogy a mérkőzések színvonala jó, főleg az élcsapatok esetében.

Kiemelte, hogy a magyar keret magasan legjobb játékosa a honosított Nate Reuvers, aki klubcsapatában, a Valenciában is főszerepet játszik. Beszélt arról is, hogy a csapat meghatározó játékosai, Somogyi Ádám, Perl Zoltán, Vojvoda Dávid és Pongó Marcell nem magasak, de technikásak és ponterősek. Hozzátette, a keret több játékosa kemény és fizikailag erős kosárlabdázó.

Seppälä szerint tisztelet illeti a magyar válogatottat, amely hazai pályán sorozatban három mérkőzést nyert meg. Ezzel együtt az Eb-n meglepetésre negyedik finnek célja az, hogy győzelemmel kezdjék a kvalifikációs sorozatot.

„Ha megszerezzük a lepattanókat és kontrolláljuk a játék ritmusát, nyilvánvalóan erősek leszünk” – vélekedett.

FÉRFI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ          
G-csoport
1. forduló, péntek
18.00: MAGYARORSZÁG–Finnország (Tv: M4 Sport+/Duna World)
20.30: Franciaország–Belgium
2. forduló, hétfő
17.30: Finnország–Franciaország
20.30: Belgium–MAGYAR­ORSZÁG

Kosárlabda
2025.11.28. 10:21

Pongó Marcell: Itthon mindenképp szeretnénk legyőzni a finneket

Hazai pályán játszik világbajnoki selejtezőt a férfi kosárlabda-válogatott, a mérkőzést a Duna World/M4 Sport+ közvetíti.

 

 

Legfrissebb hírek

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
1 órája

Téli olimpia: Kanada drámai meccsen legyőzve Finnországot jutott döntőbe a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 19:20

Kétgólos hátrányból fordítva jutottak elődöntőbe a finnek a férfi jégkorongtornán a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 21:12

Téli olimpia: óvást nyújtottak be a finnek Klaebo keddi aranyérme miatt

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:25

Téli olimpia: a címvédő finnek a svédek legyőzésével javítottak a jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.13. 14:50

Téli olimpia: alkoholt fogyasztott, hazaküldték síugrócsapatuk edzőjét a finnek

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 14:09

Téli olimpia: Szlovákia meglepetésre legyőzte Finnországot a férfi jégkorongtorna nyitó mérkőzésén

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 19:18

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Vojvoda nem játszhat Belgiumban

Kosárlabda
2025.11.29. 16:41
Ezek is érdekelhetik