Összefogtak a jó ügyért: kosárgálával segítettek a székelyföldi árvízkárosultakon

T. Z.T. Z.
2025.06.25. 23:12
null
Mint arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt időszakban Székelyföldet tragikus árvizek sújtották, a károk enyhítésére pedig a magyar kosárlabda-társadalom is összefogott. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint ezért június 19-én Budapesten, a Ludovika Arénában jótékonysági kosárgálát rendezett a Kiss Lenke Kosárlabda Suli, partnerségben az MKOSZ-szel és az NKE Ludovika Sportegyesülettel.

Az ingyenes rendezvényre kilátogatók jótékonysági kosárlabda gálaműsort láthattak neves, a kosárlabdához kötődő közéleti szereplőkkel és sportolókkal – derült ki a szövetség honlapján olvasható összefoglalóból. A fogyatékkal élő sportolók és az épek számára kifejlesztett közös sportolási lehetőség mellett neves műsorvezetők, a világhírű Face-Team és a zsákolóbajnok Szöcske műsora is hozzájárult a jótékonysági esemény színvonalának emeléséhez.

Mint írták, akik nem tudtak részt venni az eseményen, azok is adományozhatnak, méghozzá kétféle módon: az Ökumenikus Segélyszervezet számlájára utalva, a közleményben feltüntetve a „Székelyföld” szót és az adományozó e-mail címét, valamint az 1353-as adományvonal hívásával minden alkalommal 500 forinttal támogatják az árvízkárosultakat.

A jótékonysági eseményről készült videóban Qka MC (Animal Cannibals), Kiss Lenke, Báder Márton, Valerio-Bodon Vincent, Telegdy Ádám, Telegdy-Kapás Boglárka és Pap Dániel „Szöcske” is beszélt az adományozás fontosságáról:

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: pécsi akadémia – ahol a kiválóság az alap

Utánpótlássport
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.05.18. 18:12

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.17. 20:39

WNBA: Juhász Dorka vasárnap még biztosan nem lép pályára

Kosárlabda
2026.05.17. 11:07

Kosárlegendákat is díjaztak a szövetség küldöttgyűlésén

Kosárlabda
2026.05.13. 16:09

Kosár: beérni látszik a szemléletváltás a győri leányutánpótlásban

Utánpótlássport
2026.05.13. 09:03

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik