Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.05.25. 22:41
null
Története során másodszor nyerte meg az Euroligát a Fenerbahce (Fotó: facebook.com/Fenerbahce)
A török Fenerbahce 2017 után, története során másodszor nyerte meg a legrangosabb férfi európai kosárlabda-sorozatot, az Euroligát, az Abu-Dzabiban rendezett döntőben 81–70-re győzte le a Monacót.

 

Alapvetően kevés pont és sokáig kiélezett csata jellemezte a Fenerbahce–Monaco döntőt, amelyet az utolsó negyed döntött el, azt nyolc ponttal, 27–19-re nyerték meg a törökök, de a támadásban sokat hibázó franciák gyenge dobóstatisztikájáról árulkodik a második negyed is, amelyben mindössze 13 pontig jutottak. Abban a játékrészben az Euroliga alapszakaszt 4. helyen záró Monaco 17 mezőnykísérletéből csak négy talált be a gyűrűbe.

A meccs legeredményesebb dobója a Fener amerikai légiósa, Nigel Hayes volt, aki a mezőnyből egyedül jutott 20 pont fölé, 23 pontot dobott.

Az alapszakaszban 2. helyen záró Fener 2017 után tudta ismét megnyerni az Euroligát, története során másodszor. A 3. helyért vívott meccsen az alapszakaszgyőztes Olympiakosz megverte a Panathinaikoszt a görög házirangadón.

A DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA, NÉGYES DÖNTŐ, ABU-DZABI
DÖNTŐ
Fenerbahce (török)–Monaco (francia) 81–70 (18–20, 17–13, 19–18, 27–19)
Legjobb dobók: Hayes 23/3, Gudurics 19/9, ill. Diallo 19/9, M. James 17/6
A 3. HELYÉRT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Panathinaikosz (görög) 97–93 (33–20, 24–26, 18–18, 22–29)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
18 órája

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Kosárlabda: az U16-os fiúk kikaptak a finnektől a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:40

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Kosárlabda: újabb győzelem az U16-osoktól a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.01.30. 20:36

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Kosár: „Szeretnék a nagycsapatok ellen is bizonyítani” – Drahos Leila

Utánpótlássport
2026.01.29. 19:51

Kosár: fölényes sikerrel kezdtek az U16-os fiúk a Szent István-kupát

Utánpótlássport
2026.01.29. 16:21
Ezek is érdekelhetik