Rátgéber Lászlót az Újvidéki Egyetem vendégprofesszori címével tüntették ki

2024.12.09. 15:11
Rátgéber László (Fotó: ratgeberakademia.hu)
Rátgéber László mesteredző, a Pécsen működő Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) vezetője az Újvidéki Egyetem Sport és Testnevelési Kara vendégprofesszori címét vehette át hétfőn.

Az NKA tájékoztatása szerint a vajdasági városból származó, pályáját is ott kezdő, élete legnagyobb részében Pécsen dolgozó sportszakember egy olyan címet – visiting professor – vehetett át, amelyet a kar fennállása alatti ötven év alatt senki másnak nem ítéltek oda. 

A mesteredző a kitüntetés átvételekor azt mondta: jóleső érzéssel töltötte el, hogy nem felejtették el Újvidéken, de a cím egyben arra is figyelmezteti, hogy ő sem felejtheti el, honnan indult. Úgy vélekedett: könnyű volt sikereket elérnie, mert óriások vállán állhatott. 

Az Újvidéki Egyetem Sport és Testnevelési Kara egy nemzetközi tudományos konferenciával – Novelties in Sports Sciences 2024 – ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. E rendezvény részeként kapta meg a pécsi mesteredző a címet. 

Branko Markoszki, Vajdaság felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a tájékoztatás szerint Rátgéber Lászlót a „csúcsteljesítmények kutatása és fejlesztések terén európai hírű szakembernek (…) és kiváló edzőnek” tartja, akinek „a tudomány és az edzőség” terén is „lenyűgözőek eredményei”. 

Rátgéber László a második legnagyobb szerbiai oktatási intézménynek számító Újvidéki Egyetemen hétfőn sportszakmai előadást is tartott. Az 1966-os születésű Rátgéber László kosárlabdában elért eredményeit, munkásságát a Vajdasági Kosárlabda Szövetség is elismerte korábban, 2018-ban a minden idők legjobb vajdasági kosárlabdaedzőjét megillető díjat vehette át. 

Az európai szinten ismert és elismert, Euroliga-győztes mesteredző a kosárlabdapályát több mint tíz éve az egyetemi katedrára, a tudományos kutatásra, munkásságra cserélte: a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán és a Testnevelési Egyetemen is dolgozik egyetemi docensként. 

Az általa alapított pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, kiválósági központ szakmai és stratégiai igazgatója, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója. Tavaly a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága Sporttudományi Önálló Elnöki Bizottságának elnöke lett. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat – közölte az NKA.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: műteni kell Filipovity Péter térdét

Kosárlabda
19 órája

Kosárlabda: két szoros vereség az U18-as lányoktól Hollandia ellen

Utánpótlássport
2026.03.14. 16:24

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.13. 21:36

A törökök 19 pontos előnyt adtak le, mégis legyőzték Kanadát a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.11. 20:49

Férfi kosárlabda Európa-kupa: a Falco előnybe került a negyeddöntőben

Kosárlabda
2026.03.11. 19:52

Euroliga: az Olympiakosz magabiztosan nyert Párizsban

Kosárlabda
2026.03.10. 23:20

Filipovity Márkó visszatért a Falcóhoz

Kosárlabda
2026.03.09. 09:11

Kosár: Merkel Blanka serdülőként már a kadétok között is kiemelkedik

Utánpótlássport
2026.03.07. 09:02
Ezek is érdekelhetik