Női kosár Euroliga: az exgyőri légiós az év legjobbjai között

2024.12.27. 20:45
Carleton (jobbra) december közepén szerződött Törökországba (Fotó: Nagy Gábor)
A SERCO UNI Győrtől két hete távozott Bridget Carleton is megtalálható a női kosárlabda Euroliga idei évének legjobb egyéni teljesítményét nyújtók között.

A nemzetközi szövetség (FIBA) a sorozat honlapján szurkolói szavazást indított arról, hogy a közzétett öt kiemelkedő produkció közül melyik 2024 legemlékezetesebbje. A listán megtalálható a kanadai Carleton is, aki januárban, még győri színekben 41 ponttal, 6 lepattanóval és 4 gólpasszal vette ki a részét a lengyel Polkowice 91–80-as legyőzéséből.

A párizsi olimpián is szerepelt 27 éves Carleton mellett Natasha Howard (Mersin), Emma Meesseman (Fenerbahce), Maria Conde (USK Praha) és Napheesa Collier (Fenerbahce ) egy-egy kiváló mérkőzése is bekerült a legjobb teljesítmények közé.

Az észak-amerikai légiós december közepén, közös megegyezéssel távozott a legutóbb bajnoki ezüstérmes Győrtől, amely azért engedte el, mert a WNBA 2025-ös felkészülési időszakának kezdete belenyúlik az NB I elődöntőinek és helyosztóinak időpontjaiba, így Carleton ezeken nem léphetett volna pályára. A 185 centis kosaras azóta már a török Mersinben játszik.

 

Legfrissebb hírek

A győzelem az identitásuk része – interjú Fegyverneky Zsófiával

Kosárlabda
2026.07.29. 10:24

Megvannak a Sopron és a DVTK lehetséges ellenfelei női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
2026.07.16. 11:28

Női kosárlabda: a selejtezőben kezd a Sopron és a DVTK az Euroligában

Kosárlabda
2026.07.06. 16:32

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Női kosár Euroliga: Juhász Dorka nélkül vesztette el a finálét a Galatasaray

Kosárlabda
2026.04.19. 22:21

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.13. 21:36

Juhász Dorka csapata elődöntős a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.03.03. 20:39